Ismerik az alaszkai aranyásó történetét? Szívesen elmesélem

A derék aranyásó egy vászonból készült zacskóba tette kincseit, és rábízta egy fogadósra, mielőtt visszament dolgozni a hegyekbe. Telt, múlt az idő. Egyre több szerencsevadász jött a környékre, a fogadósnak megugrott a forgalma. Olyannyira, hogy fejlesztenie kellett. Úgy döntött, hitelt vesz fel. 

De mi lesz, ha nem tudja a részleteket törleszteni? – futott át a fején a gondolat. Ekkor eszébe jutott az aranyásó aranya: legrosszabb esetben majd ebből kipótolja, és ha idővel még jobban mennek majd a dolgai, visszateszi a kivett pénzt, gondolta magában. Ezzel a gondolattal meg is győzte magát a fogadós, belevágott tehát az építkezésbe. 

Végül szerencséje volt, mert nem is kellett hozzányúlnia az aranyásó pénzéhez. Pár év elteltével egy nap visszatért a szerencsevadász, és a fogadós adta is volna vissza a vászon zacskót, mire az legyintve annyit mondott, ugyan már, értéktelen az egész, hiszen csak kövek vannak benne. A fogadós meghökkent, majd jót nevettek mindketten.

Ez a történet azért jutott most eszembe, mert egyre több vállalkozótól, kistermelőtől hallom, a mai világban hogyan lehet sikeresen gazdálkodni, szabad-e felvenni hitelt, ami nélkül szinte lehetetlen előre jutni, vagy várjunk a jobb időkre. 

Úgy gondolom, néha bizony kell kockáztatni, hitelt felvenni, hogy az ember ne maradjon le, és olykor sokat segíthet a tudat, hogy van tartalék, vészhelyzetben van mire támaszkodni. De a sikerre nincs szabály, nincs törvény, nincs képlet, és önmagában a szerencse is kevés hozzá. Azt hiszem, a helyes utat mindenkinek magának kell megtalálnia, kiszenvedni, akár a saját kárán is.