Egészség

2024.05.21. 16:30

Béres Alexandra tartott edzést a Fitt Napon

Béres Alexandra volt a sztárvendége az immár hagyományos, harmadik alkalommal rendezett Fitt Napnak. A rendezvénynek a Békaríkató (a művelődési ház mögötti füves terület) adott otthont a múlt héten a Latte, azaz Lányok Alakformáló Torna, Túra Egylete szervezésében.

Szeri Árpád

Béres Alexandra ez alkalommal is lenyűgözött mindenkit fitnesz tudásával és kedvességével (Fotó: Beküldött fotó)

A csapat, küldetésének megfelelően, igyekszik minél több emberrel megszerettetni a sportot, a mozgást, kortól és nemtől függetlenül. Ennek megfelelően a program egy jellegzetes Latte tornával kezdődött, majd az iregszemcsei focisták utánpótlás csapata mutatott be egy edzést. 

Ezt követően lépett színpadra Béres Alexandra. A fitnesz egykori magyar, valamint Európa- és világbajnoka egy igazi súlykontroll edzést tartott, így mérhették fel állóképességüket a résztvevők. Szandi – ahogy általában nevezik – nemcsak bemutatójával, hanem kedvességével is lenyűgözött mindenkit. A nemzetközileg ismert sztár után Iregszemcse csillagai, a Laguna Mazsorett csoport tagjai kápráztatták el tehetségükkel a közönséget. A rendezvényen a Latte csoport Fitt büféjében lehetett feltöltődni, egészséges süteményekkel, gyümölcsturmixokkal, különböző ivólevekkel. A helyszín érdekességét és egyben különlegességét az adta, hogy nem kínált sem alkoholt, sem édességet. 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában