Szekszárd jövője is a választás tétje Szijjártó Péter szerint

Szijjártó Péter csütörtökön Berlinger Attila polgármesterjelölt társaságában tartott teltházas fórumot Szekszárdon, a Babits Mihály Kulturális Központban. A külgazdasági és külügyminiszter előtte lapunknak exkluzív interjút adott, melyben kifejtette, hogy a háború és béke kérdése mellett Szekszárd fejlődése is a kettős választás fontos tétje. A tárcavezető megerősítette, hogy a Paks II. atomerőmű építése jól halad.

Finta Viktor

Szekszárd jövője is a választás tétje Szijjártó Péter szerint

Fotó: Mártonfai Dénes

– Szekszárd számára a jelenlegi önkormányzati ciklus a vártnál kevesebb fejlődést eredményezett sok helybéli szerint. Kormányzati oldalról miként látszik ez?

– Ami az elmúlt öt évben Szekszárdon történt, abból világosan kirajzolódik, hogyha a képviselőtestület többsége nem hajlandó támogatni a megválasztott polgármestert, akkor számos lehetőség elveszik a város számára – válaszolta Szijjártó Péter. – Az országosan ellenzékben levő politikai erők helyi képviselői az itt élők és a település érdekeit sutba vágva saját politikai pecsenyéjüket sütögették, elterelésként folyamatosan konfliktusokat gerjesztettek ahelyett, hogy együtt dolgoztak volna Szekszárd fejlesztésén a polgármesterrel és a kormánnyal. Azért szerintem így is sikerült több dolgot megvalósítani. Az ezt ösztönző rendszer 2014-es bevezetése óta összességében 17-18 milliárd forint közötti értékű beruházást tudtunk Szekszárdra hozni, amely mintegy ötszáz új munkahelyet teremtett. Persze sokkal többet is lehetett volna.

Szekszárd Szijjártó Péter Berlinger Attila Választás
Szekszárd Fidesz-KDNP-s képviselőjelöltjei és polgármesterjelöltje, Berlinger Attila közös képet készítettek Szijjártó Péterrel
Fotó: Makovics Kornél

Szekszárd ipari parkja fejlődött

– Mit várhat a vármegyeszékhely a déli országrész fejlesztési elképzeléseitől?

– Szeretnénk ide irányítani a beruházást tervező cégek figyelmét. Deklarált célunk, hogy a sikeres kelet-nyugati gazdasági kiegyensúlyozást követően most a dél-nyugat magyarországi terület fejlesztésére fókuszáljunk. Ennek egy része a Paks II. beruházás, és ezért jelöltünk ki egy nagy ipari parkot Baranyában, fejlesztettük az ipari parkot Szekszárdon, terveztetjük az M9-est, ezért lesz Mohácsnál is Duna-híd, ezért fejlesztjük a pécsi repülőteret, és ezért invesztálunk a szakképzésbe is.

– Mit üzen Szekszárd választópolgárainak június 9-e kapcsán?

Szurkolok nagyon annak, hogy Berlinger Attila személyében a kormánnyal és a környező településekkel együttműködni akaró és képes polgármestert és mellé ugyanilyen testületet válasszanak most a szekszárdiak.

– Nagyon szimpatikus csapat sorakozott fel a Fidesz-KDNP polgármesterjelöltje mögött. Öt elkötelezett hölgy és öt ereje teljében levő férfi, akik civil munkájukkal az élet számos területét lefedik. Ha azonban a választások után olyan polgármester és olyan képviselőtestület lenne, amelyik hadakozni akar a kormánnyal, akkor egészen biztosan újabb elvesztegetett évek következnének. Menjenek el tehát minél többen szavazni, és ne feledjék, hogy a béke színe a narancs, és a béke neve a Fidesz!

Paks II. nemzetközi együttműködéssel épül 

– Egy hónappal ezelőtt az atomvárosban tett látogatást, amikor lapunknak is beszámolt a Paks II. projekt munkálatairól. Hogyan haladtak azóta a talajszilárdítással?

– Már tizenhétezer furat van a földben a tervezett hetvenötezerből, és tíz-tizenkét munkagép folyamatosan dolgozik éjt nappallá téve a telephelyen. Jó látni, tapasztalni a nemzetközi együttműködést: német, francia és amerikai vállalatok tevékenykednek együtt az oroszokkal. Szépen haladunk előre. Megkaptuk az engedélyt a huszonhárom méteres mélységig történő talajkitermelésre is, ezt a munkafolyamatot is hamarosan elkezdjük. Továbbra is reális cél a fontos mérföldkőnek számító első betonöntés ez év vége előtti megvalósulása.

– Tudják-e már, hogy mikor lehet szállítani az Oroszországban elkészített zónaolvadék-csapdát, amely vízi úton érkezik Paksra?

– Igen, olyannyira, hogy már el is indultak vele. Ez egy hatalmas műtárgy, amelynek tizenhat Airbus repülőgéppel egyenlő a tömege. A telephelyen szerelik majd össze a darabjait, amelyek már uszályokon vannak, és megkezdték Paksra vezető útjukat a Don folyón. Ha minden a várakozásoknak megfelelően alakul, azaz kedvező lesz a vízállás a Dunán is, akkor még a nyár folyamán megérkezik a zónaolvadék-csapda hazánkba.

– Szentpétervárott elkezdték a reaktortartály gyártását is. Hol tart a munka?

– Ez is jól halad. Tizenegy méter magas és négy és fél méter széles lesz, az össztömege pedig háromszázharminc tonna. Már javában zajlik a kovácsolása.

– A kerítésen kívüli fejlesztések kivitelezésében, tervezésében milyen lépéseket tettek az elmúlt egy hónapban?

– A Pakstól légvonalban néhány kilométerre fekvő Foktőn elkészült egy munkásszálló. A Paks II. beruházásra tízezres nagyságrendben érkeznek majd munkavállalók, az ő elhelyezésükre is szolgál az egykori foktői laktanya területén kialakított, közel százötven személy befogadására alkalmas Turbo Szálló. A majd ott lakó dolgozók a már a nemrégiben terheléses próbán is átesett új Paks-Kalocsa-hídon érkezhetnek a telephelyre, mert az átkelőt még júniusban, heteken belül felavatjuk. A szükséges útépítések tervezése, előkészítése is zajlik. Olyan vágányra került a beruházás, amely lehetővé teszi, hogy mindkét új blokkot rá tudjuk kapcsolni a hálózatra a következő évtized elején.

Nukleáris kutatás-fejlesztésről állapodtak meg Japánnal, Kínával

– A napokban Tokióban tárgyalt és bejelentette, hogy nukleáris megállapodás jött létre Magyarország és Japán között. Mit takar ez? Van-e bármilyen köze Paks II-höz?

Két héten belül két rendkívül fejlett technológiákkal rendelkező országgal, Kínával és Japánnal is nukleáris együttműködésről kötöttünk megállapodást.

– Ezek nem vonatkoznak a paksi bővítésre, hiszen azt a Roszatommal végezzük, és az az ő saját döntésük, hogy kiket vonnak be ebbe. A Kínával és Japánnal kötött új megállapodások fókuszában egyrészt a nukleáris kutatás-fejlesztés szerepel, másrészt a nukleáris technológia alkalmazása az egészségügyben a felhasznált fűtőanyagok újrahasznosításával, valamint egy jövőbemutató terület, amely azonban egyelőre még gyerekcipőben jár. Ez nem más, mint a kis kapacitású, úgynevezett moduláris atomreaktorok építése. Ezek kis területen, tíz-húsz hektáron is elférnek, néhány száz megawattos teljesítmény leadására képesek, s mindössze három-négy év a kivitelezésük időtartama. A technológia nagyon új, de nagy erőkkel dolgoznak rajta a világ legfejlettebb nukleáris energiatermeléssel foglalkozó vállalatai. Ott akarunk lenni a rajtrács elején, amikor eldördül a startpisztoly.

– Elképzelhető, hogy Paks miatt akár Tolna vármegyében létesítenek majd egy ilyen moduláris atomreaktort?

– Korai lenne ilyet kijelenteni. Egy biztos, a hazai nukleáris ipar központja itt van Tolna vármegyében. Ezért is született döntés Paks mellett, amikor felmerült az ötödik és a hatodik blokk létesítése Magyarországon. Tehát nem lehet kizárni annak lehetőségét, hogy itt majd egyszer újabb nukleáris energiatermelési kapacitások jöjjenek létre. De az elmúlt időszak bebizonyította, hogy egy atomerőmű építése bonyolult folyamat, úgyhogy most erre kell koncentrálni és nem szabad megosztani a figyelmünket.

– Tokióban felszólalt egy fórumon, ahol kifejtette, hogy a magyar kormány kitart az orosz-ukrán konfliktus mihamarabbi békés rendezése mellett. Miként látják a távol-keleti országban ezt a háborút, az uniós illetve a magyar álláspontot?

A világ minden pontján ismert tény, hogy Magyarország Európában a békepárti tábor legerősebb hangja.

– Európa nagy része médiabuborékban él, és sokan azt képzelik, hogy az egész világban eluralkodott a háborús pszichózis. Ez nem így van. A globális többség békét akar. Magyarország ehhez a többséghez tartozik, de az öreg kontinensen elenyésző kisebbségben vagyunk, viszont a hangunk messzire elér. Ahogy járom az országot-világot, azt tapasztalom, hogy az emberek többsége nem érti, miért nekik kell megfizetni az infláció árát, a magas energia- és élelmiszerárakon túl egy közel két és fél éve zajló háborúnak, amiben semmi felelősségük nincs, és nem az ő hibájuk. Kezd elege lenni az embereknek abból is, hogy egyes politikusok őrültebbnél őrültebb nyilatkozatokat tesznek. Ne adja a jóisten, hogy a Föld mintegy harminc helyén fennálló válságok, fegyveres konfliktusok és háborúk összeérjenek, mert ha ez megtörténik, a világháború már nemcsak egy kockázati tényező, hanem a véres valóság lesz. Bízom benne, hogy az európai választópolgárok is érzik ennek a veszélyét, és a közelgő választáson a béke mellett teszik le a voksukat!

Szijjártó Péter a Tolnatáj Televíziónak is adott interjút, amit itt nézhet meg:

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában