Autóvásárlás magyar módra

Autóvásárlás magyar módra. Azt mondja a kereskedő a szalonban, hogy kéne egy jövedelemigazolás. Oké, beszerzem, átküldöm mailben. Aztán azt mondja, hogy kéne egy havi bankszámlakivonat is. Mire jó az internetbank? Letöltök egy excel-táblázatot. Mint kiderül: ez így nem elfogadható, mert nincs rajta pecsét. Start a bankba, pecsétes papírért! Megvan, átküldve. De a lízinghez még egy közjegyzői igazolás is szükséges arról, hogy nincsenek tartozásaim, hitelképes vagyok. Rendicsek, beszerezve, persze nem ingyen. Jöhet a casco, mert az kötelező, amíg nincs kifizetve az autó. Amíg nincs kifizetve, addig a bank nevén van; költői kérdés, hogy akkor miért nem a bank köt rá biztosítást. A forgalomba helyezés feltétele a casco megléte; így kaphat rendszámot a kocsi. Csakhogy a biztosítós srácnak kéne a rendszám. Ez a 22-es csapdája: amíg nincs rendszám, addig nincs casco, amíg nincs casco, addig nincs rendszám. Végül megkötjük a biztosítást alvázszámra. Hurrá!

Telnek-múlnak az ügyintézéses napok: régi kocsi beszámítása, előlegbefizetés, új járgány megrendelése a fővárosi lerakatból. Már a pályamatrica átíratásánál tartok. Személyesen kéne intézni, csakhogy Tolna vármegyében nincs irodájuk az autópályásoknak. Dunaújvárosba vagy Pécsre kéne utazni (oda-vissza 100-120 kilométer), hogy egy nyavalyás megyematricát átírassak a 21. században! E-mailváltás során közlik, hogy videós ügyintézés is lehetséges. Első hívás – technikai hiba. Második hívás – papírok bemutogatása. Ugyanazon papíroké, amelyeket már korábban beszkennelve továbbítottam, de úgy nem volt jó. Illetve van egy újabb igény: okmányirodai igazolás a vagyonszerzésről. Na, olyanom nincs. Van egy dossziényi cuccom arról, hogy a régi autó már nem az enyém, az új meg már az enyém, de ez kevés. Veszek egy új matricát az új rendszámra. Pipa!

Chaplin emlékirataiban olvastam, hogy elsétált egyszer egy bemutatóterem előtt és meglátott egy hétüléses Locomobilt. Bement, megkérdezte az árát, majd azt mondta az eladónak: – Csomagolja be!

Ezt követően „rá kellett firkantanom a nevem egy darab papírra és a kocsit máris a magaménak mondhattam.” Autóvásárlás, nem magyar módra.