Kitüntetés

2024.07.06. 11:29

A Bél Mátyás-emlékérmet a kölesdi dr. Kiszler Gyuláné kapja

Az idén Esztergomban rendezik az Országos Honismereti Akadémia programsorozatát július 7-12-ig. A Tolna vármegyei delegációt az itteni honismereti egyesület elnöke, dr. Gesztesi Enikő vezeti.

Wessely Gábor

Dr. Kiszler Gyuláné a kiadványait mutatja (A szerző fotója)

Az előadások mellett tanulmányutakra is sor kerül a nagymúltú városban és környékén. Elismeréseket is átadnak a honismereti feltáró és tájékoztató munkában aktívan résztvevők számára. Honismereti Munkáért Emléklapban részesül Tolnából – helyi felterjesztés alapján – dr. Deák Orsolya (Szekszárd), Lovas Csilla (Szekszárd), dr. Molnár Zsuzsanna (Szekszárd), Szabóné Kiss Erzsébet (Szekszárd) és Véghelyi Józsefné (Szekszárd). 

A legrangosabb elismerést, a Bél Mátyás-emlékérmet dr. Kiszler Gyuláné (Kölesd) kapja. Mint lapunknak jelezte: személyesen most nem tud elmenni, ezért majd egy októberi, helyi rendezvényen veheti kézhez a díjat. 

Dr. Kiszler Gyuláné 1977 óta vezeti a kölesdi honismereti szakkört. Kutat és publikál. Foglalkozott többek között a Rákóczi-szabadságharc utolsó győztes ütközetével, az 1708-as kölesdi csatával is.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában