Méhek nászajándékba, újrakezdés a rettegett költésrothadás után

– Hogyan kezdték a méhészkedést? 
– Méhész családba születtem, már a nagyapám is méhész volt – mondja Hurtony Zoltánné. – Apám 120 családdal dolgozott, s elhatározta, amikor a férjem elkezdett nekem udvarolni, hogy belőle is méhészt csinál. Csakhogy a párom nagyon félt a méhektől. Úgyhogy mondtam apámnak, hogy ha elriasztja őt a nyavalyás bogaraival, én megyek utána. De erre nem került sor, mert a férjem összeszedte a bátorságát, vett tíz családot, és elkezdte gyakorolni a saját állományán azt, amit édesapámtól tanult. Nászajándékba, 1981-ben harminc méhcsaládot kaptunk, azzal a kikötéssel, hogy ha elpusztulnak, ki kell fizetnünk. Így akarta apám elérni azt, hogy jó gazdák legyünk. Jók lettünk, mert a következő évben már hatvan családdal foglalkoztunk. 

– Most mennyi van? 
– Volt már kétszáz is, de mi se fiatalodunk; az utóbbi pár évben 60-70 közötti családra álltunk be. A gazdaságossága se indokolja, hogy ennél több legyen.

– Miért? A külföldi tömegáru miatt? 
– Igen. Kínai, ukrán méz ömlik az országba 7-8 éve, ami gyatra minőségű, de olcsó. A nagybani felvásárlás szinte leállt. Nevetségesen alacsony árat kínálnak, amiért nem adja oda egy komoly termelő a portékáját. A kínaiaknál van egy eljárás, a gyantaszűrés, aminek a végterméke egy alapméz lesz, hatalmas mennyiségben. Azt valamilyen virágmézzel beoltják, például egy jó minőségű magyar akáccal, és kész az ő akácmézük. Nagyon tudatos vásárlók kellenek ahhoz, hogy ezt a észre vegyék a boltban, az áru címkéjét böngészve.    

– Önök hogyan értékesítenek?
– Visszatérő vásárlóink vannak, rokoni, baráti, ismerősi körben elmegy a zöme. Kényesek vagyunk a minőségre, a párom a Szent Ambrus Mézlovagrend tagja, ez is kötelez bennünket arra, hogy ne maszatoljunk, ne kutyuljunk össze dolgokat. Miközben, tudni kell, hogy a mézpiac is átlakul, van kereslet ma már csokoládés, epres, citromos, mentás mézre is. 

– Mézeskalácsot is készít. Azzal miért kezdett foglalkozni?
– Jártunk rendezvényekre mézet árulni, s gondoltam: kicsit bővítem a kínálati palettát. Erre főleg karácsony előtt van kereslet. Nem sokat profitálok belőle, inkább csak hobbi szinten foglalkozom ezzel. 

– Meg tudnak élni a mézből?
– Mi elvagyunk, már csak szeretetből csináljuk. Megszoktuk, foglalatoskodunk vele. De sok fiatal méhész abbahagyja, elmegy céghez vagy hivatalba dolgozni, mert annyira kiszámíthatatlan a jövedelmezőség, hogy abból családot eltartani, biztonsággal nem lehet. Nagyapám azt mondta annakidején, hogy a mezőgazdaságban kell gondolni a szűk esztendőkre. Egyévi tartalék legyen a padláson, egy a bugyellárisban, egyévi bevételt meg forgassunk. 

Csak amikor jönnek egymás után a rossz évek (a covid, az importméz, az infláció miatt), és kiürül a padlás, a bugyelláris, és már forgatni sincs mit, akkor elveszti a kedvét a nagy reményekkel induló kezdő méhész. Növelhetné a bevételét, ha vándoroltatná a családjait, mert északon később virágzik az akác, és ott lehet egy újabb gyűjtés és pörgetés, ám ilyen üzemanyagárak mellett kétszer is meggondolja, hogy érdemes-e. És ott vannak még az időjárási problémák és a méhbetegségek.

– Milyen időt nem szeretnek a méhek? Szelet, esőt?
– Kezdjük azzal, hogy van-e mit begyűjteniük! Az utóbbi évek szélsőséges időjárása a méhészeknek azt hozta, hogy hol az egyik hol a másik növény virágzata fagyott el. Az idén roskadásig volt akácvirág, de a megszokottnál két héttel korábban, és a méhek nem tudtak kijárni rendesen a kaptárból, mert hol hideg volt, hol erős szél, hol esett az eső. 

– Visszatekintve mit tart a méhészetük legfontosabb eredményének? Mire a legbüszkébb? 
– Arra, hogy tudtunk újrakezdeni. A méhészek rémálma az amerikai költésrothadás. Azt szokták mondani, hogy kétféle méhész van: akinek már volt rothadása, és akinek majd lesz. Ha ez beüt, akkor az egész állományt el kell égetni, azokkal az eszközökkel együtt, amelyek érintkezhettek velük. Mi négy évvel ezelőtt 86 családdal dolgoztunk, amikor ezt a szörnyűséget átéltük. De újrakezdtük!