A kilencvenéves pedagógust máig látogatják egykori diákjai

Nemrég köszöntötték kilencvenedik születésnapja alkalmából Kovács Ferencnét. Az idős asszony a decsi református szeretetotthon lakója, de élete legfőbb színterének Nagydorog számít. Ott volt „a tanító néni”. Szeretettel gondolnak rá egykori kisdiákjai – akik jelentős része már nyugdíjas –, és olykor meg is látogatják.

– Édesapám vasúti pályaőr volt, akit helyezgettek ide-oda – idézi fel a kezdeteket. – Nagydorogon születtem, aztán egy darabig Őcsényben laktunk, majd visszaköltöztünk Dorogra. Tanítói diplomát Székesfehérváron szereztem. Ez akkoriban úgy ment, hogy négyéves képzés után kihelyeztek bennünket gyakorlatot szerezni – én Németkér-Hardpusztára kerültem –, és csak azután kaptuk meg az oklevelünket. Pusztahencsén kezdtem a munkát, hat évet töltöttem ott, aztán következett a nagydorogi időszak, egészen az 1989-es nyugdíjba vonulásig.

A rossz tanuló otthon kikapott a szüleitől

Akkor kezdte a pályáját, amikor még tologatós, golyós számolóeszközöket használtak az oktatáshoz, és akkor fejezte be, amikor már mindennapos használatban voltak a zsebszámológépek, és megjelentek a láthatáron az első asztali komputerek. Alsósokat tanított, illetve magyart ötödikeseknek. Részt vett a Zsolnai József által elindított programban, a NYIK-ben (Nyelvi, irodalmi kommunikáció). Azon iparkodott, hogy megtanítsa megfelelő módon beszélni, levegőt venni, artikulálni a felnövekvő nemzedéket. A gondos kifejezésmód a jó szövegértés alapja. Fegyelmezésre alig volt szükség.

– Szinte még a hangomat se kellett felemelni – emlékszik vissza. – Könnyebben fegyelmezhetők voltak azok a gyerekek, mint a maiak. Mert otthon is illett normálisan viselkedni. Nem úgy jöttek iskolába, hogy nekik mindent szabad, és nem volt az, hogy ha a tanuló rossz jegyet kap, berohan a szülő, és nekiesik a pedagógusnak. Inkább még kapott egy taslit az apjától, ha egyest vitt haza.

Még macskagyökeret is termeltek

Két éve költözött a decsi otthonba, mert egy baleset következtében mozgásában némileg korlátozottá vált. Szereti a társaságot, beilleszkedett. Azelőtt még nyugdíjasként is eléggé pörgős életet élt. Nagy területen gazdálkodott a szintén pedagógus férjével.

– Kertészkedtünk, termeltünk dohányt, macskagyökeret – mondja –, és műveltünk hatszáz öl szőlőt. Még tanító földet is kaptunk a tanácstól, két holdat. Azt minden évben felszántották, és mi dönthettük el, hogy mit vetünk bele. Sokat dolgoztunk, de szívesen csináltuk. Majdnem olyan örömmel, mint a tanítást.