Béri Balogh Ádám lecsapott az ellenségre

Béri Balogh Ádám kuruc brigadéros 1708. szeptember 2-án Kölesd határában megsemmisítő vereséget mért a császári – Habsburg – zsoldban álló rácokra. Ezzel megakadályozta, hogy az ellenség egyesítse erőit és így szorítsa ki a szabadságharcosokat a Dunántúlról. 

A győzelem évfordulóján a helyszínen, a brigadéros szobránál tartott koszorúzással egybekötött megemlékezést a kölesdi önkormányzat és a Tolna Megyei Egyed Antal Honismereti Egyesület. Greifensteinné Zsebe Anita helyi művelődésszervező, az egyesület tagja szép számú közönséget köszöntött. Megjelentek a Kölesdi Béri Balogh Ádám Általános Iskola tanulói, pedagógusai,  s ugyancsak képviseltette magát a Tamási Béri Balogh Ádám Katolikus Gimnázium, Kollégium, Általános Iskola és Óvoda is. A kuruc kor megidézését az immár hagyományos zenei aláfestés, Borsós István és Farkas Béla tárogató muzsikája is szolgálta. Alkalomhoz illő próza és vers is elhangzott, Kiss Laura Beáta és Málnai Tamás Mátyás, a Szekszárdi Garai János Gimnázium két diákjának köszönhetően.

Béri Balogh Ádám legnagyobb hőstette

A megemlékezést dr. Gesztesi Enikő tartotta. A Tolna Megyei Egyed Antal Honismereti Egyesület elnöke mindenekelőtt köszöntötte az ugyancsak jelenlévő, Kölesden élő és alkotó dr. Kiszler Gyulánét. A nyugalmazott pedagógus és helytörténész a közelmúltban a legrangosabb honismereti elismerésben, a Bél Mátyás-emlékéremben részesült. Az elnök ezt követően bemutatta a legendás személyiséget, azaz a kölesdi győzőt, aki ugyan Hegyhátkisbéren, Vas megyében született 1670 körül, de vásárlás és a birtokcsere révén vármegyénkben telepedett le. A kurucokhoz 1704 elején csatlakozott és II. Rákóczi Ferenc, a felkelés vezetője még ugyanebben az évben kinevezte ezredessé. Ezt követően számos összecsapásban, vár megvívásban bizonyította rátermettségét, hadvezetői tehetségét. Legnagyobb hőstette kétségkívül a kölesdi győzelem volt, aminek eredményeként a kurucok további egy éven át kezükben tarthatták a Dunántúlt és meghosszabbították a szabadságharc időtartamát.

A brigadéros 1710-ben Szekszárd határában esett a császáriak fogságába. Miután hűséges maradt II. Rákóczi Ferenchez, a budai hadbíróság esküszegés és dezertálás vádjával halálra ítélte. Béri Balogh Ádám életének az 1711. február 6-án rá lesújtó pallos vetett véget.

Dr. Gesztesi Enikő megemlékezése

Tisztelt kölesdiek! Kedves emlékezők! Tisztelt honismerő barátaim!
„Török bársony süvegem
Most élem gyöngy életem
Balogh Ádám a nevem
Ha vitéz vagy, jer velem!”
Béri Balog Ádám nótájának kezdősorait idéztem. E sorok azt a hőst és azt a legendás egyéniséget elevenítik fel, akinek a vezetésével a kuruc sereg 316 évvel ezelőtt megsemmisítő vereséget mért a császári zsoldban álló rácokra, ezzel megakadályozta, hogy hadseregük egyesüljön az osztrák erőkkel, s hogy így kiszorítsák a szabadságharcosokat a Dunántúlról. Ennek a győzelemnek stratégiai eredménye is volt, hiszen egy évvel meghosszabbította azt az időszakot, amíg a kurucok tartották Dunántúlt.
Háromszázhuszonegy évvel ezelőtt tört ki a Rákóczi-szabadságharc, ami háromszáztizenhárom évvel ezelőtt fejeződött be. Nem kerek dátumok, de a legendákat őrizzük. Az elmúlt évek ugyanezen ünnep kapcsán tartott beszédeiben, a kölesdi származású Balogh Attila igazgató úrral Szekszárdon tartott megemlékezéseink során kitértünk a példaképekre, a hazáért életüket áldozó hősök kultuszára, a hűség szó értelmezésére. Ebben az évben a legenda szót szeretném értelmezni, kifejteni azt, hogy miért jutott e szó eszembe a kölesdi csata kapcsán. A legenda szó latinul olvasandó dolgokat jelent, olyan dolgokat, amelyek méltók az olvasásra. Mit is lehet olvasni e naphoz kapcsolódóan? A szónak két aspektusát szeretném vizsgálni. Egyrészt azt a személyiséget tartom legendásnak, aki e csatát megvívta, másrészt az eseményt, ami egy óriási vereség – a trencséni csata – után reményt adott arra, hogy a szabadságharc kimenetele sikeres lesz. 
Mutassuk be először e legendás alakot! Balogh Ádám 1670 körül született Hegyhátkisbéren, Vas megyében. Balogh Péter, a család első őse a XVI. század végén kapott Tolna megyében birtokot, így a család kiemelkedett jobbágyi sorából vagy kisnemesi rangjából. Édesapja 1678-ban meghalt, fiára a Zala és Vas megyei birtokok nagy részét, lányára a Tolna megyei birtokot hagyta, amelyet 1695-ben elcseréltek. Balogh Ádám Zala megyei birtokrészeit átengedte Judit nevű testvérének, ezért kapta vissza a Fadd nevű pusztát. Ezt követte a Tolna megyei Abaffy-család birtoktestének megvásárlása. A vásárlás és a birtokcsere hozta megyénkbe Baloghot. Nemes családjában a katonai pályafutás és a vármegyei közéletben vállalt tisztségek játszottak meghatározó szerepet: maga Béri Balogh harcolt a török ellen, majd 1695-ben a rábaközi járás főszolgabírója lett, de egy év múlva lemondott, birtokait zálogba adta, és elköltözött. Festetics Juliannával házasodott össze, akitől hat gyermeke született. Majd 1700 tavaszán visszament Vas megyébe, ahol két járásnyi terület főszolgabírója volt.
A kurucokhoz 1704 elején csatlakozott, 1704. április 27-én írt levelében Béri Balogh már ezt írja: „holnap Isten segítségébül megindulok velek”. Kezdetben, a Dunántúl többszöri elvesztésekor ő maga is többször pártot váltott, részben császárpárti apósa, Festetich Pál hatására, aki próbálta őt visszatartani a felkeléstől. II. Rákóczi Ferenc 1704-ben kinevezte ezredessé. Baloghnak nagyobb szerep Bottyán tábornok alatt nyílt, aki igazán nagyra tartotta őt: rettenthetetlen bátorságúnak vélte, komoly megfontolású, kivitelezésben villámgyors katonának, aki mester volt a vizeken való átkelésben, hirtelen rajtaütésekben.

A szabadságharc idején a két ellenséges fősereg hat döntő csatát vívott egymás ellen, melyekben a zárt hadrendben egységesen és ügyesen vezetett császári seregek kivétel nélkül diadalmaskodtak. Noha a legnagyobb megmérettetések során a kurucok vereséget szenvedtek, a felkelőknek mégis sikerült tartósan birtokba venniük az ország északi és középső területeit, emellett pedig Erdélyt és a Dunántúlt is több évre fennhatóságuk alá vonták. A kuruc sikerek egyrészt a spanyol örökösödési háborúnak, másrészt a kuruc harcmodor eredményességének voltak köszönhetőek. A kisebb győzelmekkel sokáig ellensúlyozni lehetett a nagy csatákban elszenvedett vereségeket.

Maga Balogh saját szülőföldjét, otthonát, birtokait is védte a Dunántúlon, otthonosan mozgott Vas, Sopron és Tolna megyékben is. Rákócz 1705 májusában újabb dunántúli hadjáratot tervezett. Béri Balogh a déli hadoszlopot jelentette a dunántúli seregben: Dunaföldvár, Pécs, Siklós, Sümeg, Csobáncz, Kőszeg – ezen várak bevételében nagy szerepe volt a legendás személyiségnek, ahogyan Vak Bottyán fogalmazott: alaposan megcsapkodták a császáriakat. Béri Balogh 1706. november 6-7-én a győrvári összecsapásban 200-300 főnyi „ezredével” és Bezerédj Imre segítségével győzelmet aratott. A következő év utolsó hónapjaiban  a győrvári csata során szerzett sérülése miatti gyógyulása után újra részt vett a harcokban. Így Esterházy Antal kuruc tábornagy elismerve Béri Balogh bátorságát, noha csak 9 hónap múlva, de társai áskálódása ellenére kinevezteti őt brigadérossá.

Béri Balogh Ádám hőstettét leginkább a kölesdi diadal fémjelzi. Ismét egy legenda, amit olvasni kell. Az ütközet menetéről Esterházy Antal levelében találhatunk információkat, amelyet a generális 1708. szeptember 7-én küldött a fejedelemhez. Rác katonák érkeztek 1708. szeptember elején Kölesd közelébe. A kuruc 1000-1500 fős előhad szeptember 2-án támadta meg őket. Kölesdnél tehát közel azonos harcértékű és harceljárást alkalmazó seregek csaptak össze, a császáriak oldalán csak kisebb számú, száz, legfeljebb kétszáz fős reguláris gyalogság volt jelen. Balogh Attila egyesületi tagunk kölesdi kutatásaiból tudjuk, hogy a császári csapatok Kölesdnél akartak átkelni a Sár folyón. Ehhez sajkákat is szállítottak szekereiken. Itt, a „tabodi mezőn” ütött rajtuk Balogh Ádám. Balogh az átkelést akarta megakadályozni, mert a császáriak felvonulásának inkább kedvezett volna a nyílt terep, míg a kuruc rajtaütés eredményességét inkább a dimbes-dombos, erdőkkel, mezőkkel, mocsarakkal és lápokkal rendelkező terület az utolsó lehetőség a cselvetésre, mielőtt ellenfele átjutna a Mezőföldre. A császáriak üldözőbe vették az előhadat, amely egyenesen a mai Harc-hegyen levő főerő karjaiba vezette ellenségét. A minden oldalról rájuk rohanó kurucok, rövid idő alatt bekerítették az üldözés közben szétszóródott rác erőket. A lovasok ennek hatására teljesen összezavarodtak, és gondolkodás nélkül fejvesztve menekülni kezdtek. A gyalogság ezzel szemben bátran védekezett, és a sokszoros túlerővel szemben több órán keresztül tartotta magát a csatatéren. Végül ők is kénytelenek voltak meghátrálni, megmaradt részüket a Harc-hegytől délre fekvő mocsaras, ingoványos területre, a későbbi Tókertekbe szorították a kurucok, ahonnan – ahogyan a tereprendezés során megtalált fegyverek és emberi csontmaradványok is mutatják – már csak kevesen tudtak elmenekülni. Akiknek ez mégis sikerült, azok után a kuruc lovasság még napokig kutatott. Egyes adatok szerint a lovasokat egészen a Baranya megyei Vörösmartig üldözték, ahol aztán sikerült átkelniük a Dunán az egyéb kóborló rác csapatokhoz.

A terv tehát bevált, és a lovasság, majd a határozottan védekező császári gyalogság megfutamítása és felmorzsolása is eredményes volt. A császáriak megsemmisítő vereséget szenvedtek: az 5700 emberből 3000 fekszik a kölesdiek által ma is „nyugovó dombnak” nevezett csatatéren. A sereg megmaradt részét a Kölesdtől nyugatra eső Kistormás ingóványaiba szorították, egy részük pedig elmenekült a Duna-Tisza közé. A győztesek 24 zászlót, 3 ágyút, 500 élelmiszerrel és rablott holmival megrakott szekeret zsákmányoltak. Ez a csata a kuruc sereg utolsó, legjelentősebb győzelme, melyről Rákóczi a következőket írja: „Isten kegyelmének mondotta, mellyel megmutatta, hogy szemeit ismét reánk vetette”.

A kurucok 1709-re lassanként kezdtek kiszorulni a Dunántúlról, 1709. július 5-én a zalai Gelséről írt Béri Balogh Ádám Esterházy generálisnak: eleget szeretne tenni parancsának, de nincs kivel. Október 31-én elkeseredetten írja Babocsay Ferenc brigadérosnak: „mert ha nem küldenek segítséget, bizony vége lészen a comédiának, s itt kell hagynunk ezt a kedves jó lakhelyünket s földünk.” Az 1710 őszén indított utolsó kétségbeesett dunántúli hadjárat már nem volt sikeres. Kár, hogy nem bízták Béri Baloghra a főparancsnokságot: pedig Esterházy 1710. július 19-én így próbálta meggyőzni Rákóczit: „…szorgalmatos ember, fáradságát nem sajnálja, és amit parancsolnak, helyesebben véghezviszi, mintsem ha maga fejétől cselekszi.” De az intrika miatt Rákóczi másképp dönt. Baloghot lesújtja a hír, de teszi a dolgát egészen az elfogásáig, amire itt és most nem térünk ki. 
Szólaljon meg Kiss Laura Beáta, a Szekszárdi Garay János Gimnázium 12. B osztályos tanulója tolmácsolásában az a levélrészlet, melyet 1710. július 14-én Béri Balogh Ádám megbántottan és elkeseredetten írt Rákóczi fejedelemnek. Az iratban elbocsátását kéri a fejedelemtől, s jelzi, hogy kolostorba szeretne vonulni. 
A legfontosabb kérdés: Mi történt volna a diadal nélkül? Ha az egyesülés sikerül, Heister tábornok egyrészt stabilizálhatta volna az egyébként is jelentős részben császári ellenőrzés alatt álló dunai védelmi vonalat, birtokba vehette volna a dunántúli kurucok Paks és Dunaföldvár térségében meglévő átkelési pontjait, elvágva ezzel a kuruc főerőkkel való legjelentősebb kapcsolattartási és utánpótlási vonalakat. Egy ilyen gyors siker után bizonyára kereste volna a döntő összecsapás lehetőségét Esterházyval, vagy pedig – amint ez a következő évben meg is történt – döntő csata nélkül is megpróbálta volna birtokba venni a kurucok valamennyi támaszpontját, mint Sümeget és Veszprémet. Tehát a győzelem legendás és a legjobbkor történt. A győzelemnek kettős jelentősége volt: a vesztes trencséni csata után a kölesdi siker átmenetileg enyhítette a kurucokra nehezedő katonai nyomást. Maradandóbb következménye pedig az lett, hogy a rácok  feladták Tolna megyét s benne Kölesdet is. 
Kedves kölesdi gyerekek, diákok! 
Engedjétek meg, hogy néhány mondattal köszöntselek benneteket! Mint hallhattátok, csodás történelmi múlttal rendelkező helyen éltek. S ha azt is megemlítem nektek, hogy 1779-ben egy szavazaton múlt, hogy nem a mai község, az egykori mezőváros lett megyeszékhely, hanem Szekszárd, biztosan felértékelődik számotokra e község élete és történelme. Kérlek benneteket, hogy becsüljétek meg óvodátokat, iskolátokat, tanáraitokat, térjetek egykoron vissza a községbe rendszeresen, s nagy büszkeséggel! 
A mai napon azért gyűltünk össze, hogy a beszéd, a vers és a zene segítségével megemlékezzünk az egyik magyar szabadságharc legendás személyiségeiről, különösképpen Tolna megyének egy igen legendás alakjáról. Victor Hugo szerint „...a történelemnek és a legendának ugyanaz a célja: megmutatni a pillanatnyi emberben az örök embert”.
Victor Hugo az örök emberről, Weöres Sándor pedig az örök időről, az örök pillanatról ír: 
Weöres Sándor: Örök pillanat (részlet)
„Mit málló kőre nem bízol:
mintázd meg levegőből.
Van néha olyan pillanat
mely kilóg az időből,
mit kő nem óv, megőrzi ő,
bezárva kincses öklét,
jövője nincs, és múltja sincs,
ő maga az öröklét…”
Köszönöm a megtisztelő figyelmet!