Vannak-e a többieknél különb emberek, nemzetek?

 A diákévek után, 1982-ben néztünk szét – egy barátommal – a vasfüggönytől nyugatra. Épp egy svájci sörözőben zwei bireztünk, amikor a pincérnő erősen gesztikulálva elmagyarázta, hogy ez francia kanton, és itt franciául illik kérni a két sört, nem németül. Errefelé nem szeretik a németeket. 

A németek meg nem szeretik a franciákat. Se az olaszokat. Ezt egy Szekszárdra látogató müncheni üzletembertől tudtam meg. Magyar partnereket keresett nyílászárógyártáshoz, mert már elege volt a francia „szerénységből” és az olasz „pontosságból”. 

A népek testvérré válásának eszméje, amiért Beethoven és Bartók is lelkesedett – csakúgy, mint az egykori madagaszkári kormányzó, Benyovszky Móric –, máig sem valósult meg a gyakorlatban. A szerzésvágy ellenségeskedéshez, háborúhoz vezet. Vannak-e a többieknél különb emberek, különb nemzetek? Szabad-e keveredni?    

Leonard Bernstein szerint a legszebbek a keverék emberek: a mulattok és a meszticek. Rousseau viszont a gyarmatosítások idején pont a keveredés ellen emelt szót: „Ha én egy afrikai néger nép vezetője volnék, a határon fölállíttatnék egy akasztófát, s arra könyörtelenül felhúzatnám az első európait, aki bemerészkedik az országomba, és azt a helyi lakost is, aki megkísérelné elhagyni az országot.” 

Vajon miért vagyunk külsőnkben és lelkületünkben különbözőek? Azért, hogy azok is maradjunk, vagy azért, hogy összeolvadjunk?