A reneszánsz étkezési kultúrájáról beszélt, és maga is főz

A Múzeumok Őszi Fesztiváljának keretében a Pécsett élő, de Tolnához sok szállal kötődő régész Nádmézből marczapántot, avagy a reneszánsz konyha rejtelmei címmel tartott, a múltat idéző, érdekes, és napjaink háziasszonyai, szakácsművészei számára is sok újat adó előadást.

Beszélt a középkori, koraújkori, a magyarországi reneszánsz idejére tehető étkezési kultúráról, arról, hogy hol, miből, és milyen eszközökkel főztek. Bemutatta a kutatásai során feltárt írott és tárgyi forrásokat, beszélt a tizenhatodik század első harmadából megmaradt magyar nyelvű szakácskönyvben fellelhető, a korszakra jellemző ételekről. Adott gyakorlati tanácsokat is, hiszen nem csak elméletben foglalkozik a hajdani gasztronómiával, hanem főz maga is. Tette ezt majd két évtizede a visegrádi királyi palota konyhájának avatásán, s ott utána többször, de készített korhű étkeket a simontornyai meg az ozorai vár ünnepein is. 

Beszélt arról, hogy eleink sokkal több, több féle fűszert használtak, csak később szűkült a magyar konyha fűszerpalettája a borsra, sóra, paprikára. Bár – tette hozzá – örvendetes, hogy napjainkban ismét sok szárított és friss fűszernövényt használnak, talán a múlt pozitív hatással van a huszonegyedik századi főzési szokásainkra.  

Ami pedig a mostani előadásának címét illeti, a nádméz a nádcukor korabeli neve volt, mert hajdan édesítőszerként a mézet használták, mikor pedig a nádból lett kristálycukor bekerült Magyarországra, még nem cukornak, hanem nádméznek hívták.  

A másik a marczapánt, mai neve marcipán, amely mandulából és porcukorból készül.  Hajdan hasonló volt egy rózsavízzel készült fondant. És ezekről a régész nem csak beszélt, hanem hozott is kóstolót. Azoknak pedig, akik szeretnék megismerni Mátyás király konyháján főzött, hajdan volt étkek ízeit, internetes oldalát ajánlotta, ahol receptek is vannak, s amelynek címe: Reneszánsz konyha.