Árhullám

2 órája

Ötösre vizsgázott az árvízi védekezés

Már mindenütt a takarítás, a védművek elbontása zajlik. A magyar lakosság elégedett az árvízi védekezéssel.

Révészné Hanol Erzsébet

Az árhullám levonulását követően már mindenütt a takarítás, a védművek elbontása zajlik a Duna menti településeken. Baksa Ferenc, Madocsa polgármestere úgy fogalmazott, hogy ötösre vizsgázott az árvízi védekezés a kritikus időszakban. Felkészülten várták az árhullámot, 840 centis legmagasabb vízszintre készültek, végül 806 centiméterrel tetőzött a Duna a településnél, így csak a védművek sarkát érte el a víz. Az elmúlt napokban még az iszap eltakarításán dolgoztak, keddtől pedig megkezdték a homokzsák gátak elbontását.

árvízi védekezés
Árvízi védekezés Bátán: több ezer homokzsákot töltöttek meg. Fotó: Makovics Kornél

Bátán is megkezdődött a védművek elbontása, ami a hétvégi esőzés miatt sürgető feladat volt, és a csapadékvíz-elvezetőket is megnyitották. Huszárné Lukács Rozália, a község leköszönő polgármestere elmondta, hogy ezekre mindenképp szükség volt, mert a csapadékvíz a holtágba folyik, de szerencsére annyit csökkent mostanra a vízszint, hogy ez nem okozott problémát. Az árvíz utáni takarítás, fertőtlenítés levezénylése azonban már az utódjára vár.

Sebestyén István, a falu új polgármestere ennek kapcsán arról beszélt, hogy felveszik a kapcsolatot a megfelelő szervekkel, illetve azokat a zsákokat, amelyeket nem ért víz, elteszik, készülve arra, hogy a jövőben is szükség lehet rájuk.

A lakosság elégedett az árvízi védekezéssel

A Real-PR 93. a tetőzést követő napokban mérte fel a magyar társadalom véleményét az árvízi védekezés minőségéről, amikor már látni lehetett az árvízvédelem eredményességét. A teljes lakosság 85 százaléka teljes mértekben vagy inkább elégedett a hazai árvízi védekezéssel, és a válaszadóknak mindössze 11 százaléka volt az árhullám levonulását követő napokban teljes mértékben vagy inkább elégedetlen.

A kutatás összegzésében azt írják, fontos visszajelzés a magyar árvízvédelemre vonatkozóan, hogy az katasztrófahelyzetben érintett Budapest lakói is elégedettek. Tíz fővárosiból kilencnek (87 százalék) jó véleménye van Magyarország védekezéséről. Az összképet a vidékiek is pozitívan látják (84 százalék elégedett).

A reprezentatív kutatást ezer fő telefonos megkeresésével készítették.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában