Kiváló lett az évjárat

2 órája

Az új borok elkészültek, várják a Márton-napot

Rohamszerű volt az idei szüret, szinte minden szőlőfajta egyszerre érett be a hosszú, forró nyárnak köszönhetően. Ennek eredménye, hogy október közepére már elkészültek az új borok. Két hét múlva lesz Márton-nap, így a fogyasztók válogathatnak az ünnepre a jobbnál jobb nedűkből.

Mauthner Ilona

Az elmúlt harminc évben arra még nem volt példa, hogy szeptember végére befejezték a szüretet a vármegye két borvidékén. A korai szüret eredménye pedig az, hogy hamar elkészültek az új borok is.

Az új borok elkészültek, soha ilyen korán még nem fejeződött be a szüret mint az idén
Az új borok elkészültek, soha ilyen korán még nem fejeződött be a szüret mint az idén, mondta Urbán Péter, a szekszárdi Bodri pincészet főborásza. Beküldött fotó

Az új borok közül már a rozé, az irsai, az oportó és a sauvignon blanc is megvásárolható

A szekszárdi Bodri pincészet főborásza, Urbán Péter elmondta, ilyen korán még sosem végeztek a szüret utáni pincemunkákkal. A borok már javában készülnek, sőt több tételük már palackban és forgalomban is van.

– Voltak kiváló tételek, könnyű fehérborok, kicsit kevesebb volt a szőlő, így új borból is kevesebb lett, de ez nem jelent gondot, hiszen a borfogyasztás is csökkent az elmúlt évben. Nagyon reméljük, a kiváló nedűk ismét felkeltik a vásárlók érdeklődését – mondta Urbán Péter.

Összességében elmondható, hogy kiváló lett az évjárat, annak ellenére, hogy a nagy meleg miatt magasak lettek az alkoholfokok is, így főleg a vörös fajtáknál nagyon kellett figyelni az almasav bontásra, az elakadt erjedésekre, de aki precízen dolgozott, az kiváló borokat küldhet piacra. A pincészetünk borai közül már forgalomban van a friss rozé, a sauvignon blanc, az Irsai Olivér, és az oportó – tette hozzá a borász.

A borok minősége kiváló, ezen nem múlik, hogy mennyi fogy belőlük

Hasonlóan vélekedett a szekszárdi Mészáros pincészet fiatal borásza, Mészáros Péter is. A szokatlanul korai szüret náluk sem okozott gondot. Ők az Irsai Olivért és a rozét palackozták le és már kereskedelmi forgalomban is vannak ezek a tételek. Jó a vásárlók visszajelzése, sokan szeretik a friss borokat.

A pincészet már készül Márton-napra, egy házasítást kínálnak majd – bár ez még nincs forgalomban, de az engedélyezése már folyamatban van – egy pinot noire, kékfrankos, merlot házasítását kóstolják majd a libasült mellé. Hamarosan elkészül a chardonnay és a rizling is, így ebből is vásárolhatnak a borkedvelők.

Az idei évjárat kiváló, így nem a borok minőségén múlik, hogy mennyi fogy belőlük.

Bóli Zoltán borász_Mk_0004
A szekszárdi Mészáros Borászat borásza Bóli Zoltán viszgálja és felügyeli az új rozé bort
Fotó: Makovics Kornel

A magas cukor- és alkoholfok miatt nehezebben tisztultak az új borok

A szekszárdi Pálinkás pincészet a neve ellenére kiváló borokat készít. Idén a nagyon magas cukorfok, majd alkoholfok igényelt több odafigyelést a borászoktól, nehezebben forrtak el a borok, mondta Pálinkás László.

Náluk még forgalomban nincsenek új borok, de már elkészültek, várják az engedélyt az értékesítéshez. A pincészetnek tíz hektáros az ültetvénye és ehhez vásárolnak még szőlőt a szekszárdi termelőktől. Fehér cuvée borokat – olaszrizling az egyik zászlós boruk – illetve kékfrankost, kadarkát, bikavért, merlot-t, cabernet fajtákból készített borokat forgalmaznak. Idén az első új boruk az első termésű királyleánykából készült el, illetve a kékfrankos rozé kerül majd piacra.

Márton-napot a környező borászokkal együtt ünneplik majd, megkóstolják egymás borait a libasültek mellé.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában