Bíró László püspök mutatott be misét az Avilai Szent Teréz-kápolnában

Az idén két koncelebránsa volt: Horváth Sándor nagydorogi és Serbán Bálint hőgyészi plébános. A püspök kötődik a településhez. Szekszárdon nőtt fel – jelenleg Pécsen él –, de gyermekkorában gyakran nyaralt a medina-szőlőhegyi nagynénjénél. 

Az istentiszteleten több mint százan vettek részt. (Helyiek és elszármazottak.) A főszervező Bakó György volt. Többen közreműködtek szavalattal (dr. Tóth Csaba), visszaemlékezéssel (Dusa-Bakó Erika, Csizmadia János és mások), a régi arcokat, élményeket, az iskolás éveket felidézve. (Az épület egykor iskola volt.) 
Nem voltak gazdagok. Épp ezért a szükség, az egymásra utaltság, összetartó és szeretetteljes közösséggé alakította a szőlőhegyi embereket az idők során. 

Az ötven éve pappá szentelt püspök örömét fejezte ki, hogy láthat még néhányakat azok közül, akikkel együtt gyerekeskedett itt. Nagy eredménynek nevezte, hogy a kommunizmus idején a Rákosi korszakban tudták kápolnává alakítani az oktatásra már nem használt ingatlant. 

Korunkról is beszélt, miszerint a mai embert leuralja egy reduktív emberkép, ahol nincsen magasság, mélység és távolság, csak rövidtávúság. Pillanatemberek lettünk. Keveset gondolunk a jövőre és az örökkévalóságra. Pedig nem kellene sodródnunk, mert adott a stabilitás: a kereszt áll. Amikor imádkozunk, életünk legfontosabb mozzanatánál vagyunk: annál időzünk, akitől a létünk forrásozik, és ahova a létünk egyszer torkollik. Ne engedjük, ne hagyjuk el!
A misét szeretetvendégség követte.