Potápi Árpád János a hírek tükrében

2 órája

Hétszer lett zsinórban honatya (galéria)

Potápi Árpád János az elmúlt tíz évben mint államtitkár és országgyűlési képviselő írta be nevét az ország és Tolna vármegye politikai aranykönyvébe. Korábban Bonyhád polgármestereként is letette névjegyét. Ezt megelőzően középiskolai tanárként dolgozott a Völgység székhelyén. Összeállításunk az elmúlt harminc évből merítve idézi személyét.

Szeri Árpád

A gimnáziumi tanár

Potápi Árpád, a bonyhádi Petőfi Sándor Evangélikus Gimnázium tanára tart előadást a bonyhádi Völgységi Múzeumban, október 20-án, csütörtökön délután négy órakor.  Az előadás címe: Trianon abroszán - a bukovinai székelyek Magyarországon. (Tolnai Népújság, 1994. október 18.)

*

Szlovákiai sítáborba készülődnek a bonyhádi Petőfi Sándor Evangélikus Gimnázium diákjai. A február elején induló csoport egyik vezetőjét, Potápi Árpádot kérdeztük a táborozásról. 
— Hova mennek pontosan? 
— A tábor helye Lopusna Dolinán lesz, Poprád és a Csorba-tó között félúton, az Alacsony-Tátra északi oldalán. Egy kis völgyben, faházakban fogunk lakni. Vezetőtársammal, György Ferenccel többször is jártunk a Tátrában, és úgy gondoltuk, érdemes lesz ezt a vidéket megismertetni tanulóinkkal. 
(Tolnai Népújság, 1996. január 8.)

*

Nemrégiben érkezett haza Észak-Erdélyből az a kutatócsoport, amely az ottani szórványban élő Bukovinából elszármazott székelységet kutatta. Az út eredményéről kérdeztük Potápi Árpádot, a Bonyhádi Petőfi Sándor Evangélikus Gimnázium tanárát, a csoport vezetőjét. 
— Az közismert, hogy a Völgységben élő bukovinai székelyek több, mint ötven éve telepedtek meg mai lakóhelyükön. A székelységnek azonban volt egy korábbi kiáramlása is. 
— Igen. Bukovinában már a századforduló előtt megnövekedett a magyar falvak népessége. Volt spontán kiáramlás, de szervezett telepítés is az 1880-as évektől. Többek között az Al-Dunához, amely ma Szerbiához tartozik, illetve a századforduló után Déva, Vajdahunyad, Sztrigyszentgyörgy településekre kerültek bukovinai székelyek és hozták létre telepeiket. (Tolnai Népújság, 1997. augusztus 15.)

Az országgyűlési képviselő

Potápi Árpád, Tolna megye 3. számú választókerületének múlt vasárnap megválasztott országgyűlési képviselője tegnap este a bonyhádi városházán vette át megbízólevelét dr. Strigensné Lajtai Katalintól, a választási bizottság elnökhelyettesétől. A képviselő megköszönte a választási bizottság munkáját. Kiemelte, hogy meg tudták őrizni a választások tisztaságát, a választókerületben nem történtek kirívó szabálytalanságok. A Fidesz színeiben nyert Potápi Árpádnak gratulált dr. Ábrahám János alpolgármester, országgyűlési képviselő. (Tolnai Népújság, 1998. június 3.)

*

Tolna megye 3. sz. választókörzetében az országgyűlési képviselőválasztáson a jogosultak 78,73 százaléka vett részt, ez az első fordulóhoz képest 5,77 százalékkal magasabb arány. A szavazás eredményeként a választókörzet országgyűlési képviselője Potápi Árpád (Fidesz-MDF). Ő a szavazatok 59,34 százalékát kapta. Potápi Árpád elmondta, ez a siker azt mutatja, hogy a körzetben élők többsége a polgári kormányt támogatja, azon az úton szeretne tovább haladni, amelyen négy évvel ezelőtt elindult. Mindenkinek köszönetét fejezte ki, aki részt vett a választáson – pártszimpátiára való tekintet nélkül – szavazatával kifejezte, hogy részt kíván vállalni az ország sorsának alakításából. (Tolnai Népújság, 2002. április 22.)

*

Potápi Árpád bonyhádi polgármester az elmúlt ciklusban is képviselte a 3. számú választókerület lakosságát. Most újra bizalmat kapott, mégpedig az első fordulóban Tolna megyében egyedüliként. (Tolnai Népújság, 2006. április 10.)

*

Tolna megyében a Fidesz- KDNP valamennyi egyéni jelöltje már most, tehát az első fordulóban megváltotta belépőjegyét az ország házába. Ez azt jelenti, hogy Horváth István (Szekszárd és körzete), Tóth Ferenc (Paks és körzete), Potápi Árpád (Bonyhád és körzete), Patay Vilmos (Dombóvár és körzete), valamint Hirt Ferenc (Tamási és körzete) újabb négy esztendőre felhatalmazást kapott a választópolgároktól. (Tolnai Népújság, 2010. április 12.)

*

– Történelmi választáson vagyunk túl, hiszen már a határon túli honfitársaink is szavazhattak – emelte ki Potápi Árpád János. Ő is toronymagasan győzött a megyei 2. számú választókerületben. (Tolnai Népújság, 2014. április 8.)

*

Potápi Árpád János a hatodik ciklusát kezdheti a Parlamentben, miután a Tolna megyei 2. számú választókerületben ismét országgyűlési képviselőnek választották. (Tolnai Népújság, 2018. április 14.)

*

Hetedszer vehette át képviselői megbízását Potápi Árpád János. A választókerületben Potápi Árpád Jánosnak újra bizalmat szavaztak a választók, a végeredmény alapján 24362 szavazattal. Ekkora arányban korábban még sosem kapott felhatalmazást a képviselő. (https://www.teol.hu/helyi-kozelet/2022/04/hetedszer-vehette-at-kepviseloi-megbizasat-potapi-arpad-janos - teol.hu, 2022. április 13.)

A polgármester-országgyűlési képviselő

Csupán néhány településen van eddig több polgármester-jelölt, köztük Szekszárdon, ahol Kocsis Imre Antallal szemben Halmai Gáborné az MSZP jelöltje, Bonyhádon pedig a független Oroszki István mellett indul Potápi Árpád fideszes országgyűlési képviselő is. (Tolnai Népújság, 2002. szeptember 19.)

*

Bonyhád, Potápi Árpád: – Csak köszönetet tudok mondani mindenkinek, aki segített ennek az eredménynek az elérésében. Köszönöm szüleimnek, nagyszüleimnek, nagymamám ma 80 éves, szép születésnapi ajándékot kapott. Köszönöm a támogatóimnak. Bonyhád és a polgári összefogás újabb nagy sikerének tartom ezt az eredményt, ígérem, úgy fogunk dolgozni, hogy büszkék legyenek, akik ránk szavaztak, de akik másképp gondolták, őket is meggyőzzük arról, hogy érdemesek vagyunk a város vezetésére. (Tolnai Népújság, 2002. október 21.)

*

Bonyhád polgármestere újra Potápi Árpád, aki a Fidesz MPSZ és a KDNP jelöltjeként indult a választáson. Nagy eredménynek tartja, hogy a város minden választókörzetében Fidesz-KDNP győzelem született. Mint mondta, ez nagy felelősséget is ró az új testületre. Az eredmény az elmúlt négy év munkájának is köszönhető – tette hozzá. Hangsúlyozta, hogy volt értelme annak a gondolkodásmódnak, amellyel igyekeztek széles rétegek érdekeit képviselni, a pártpolitikát messze tartani a várospolitikától. Továbbra is ez lehet a járható út – jegyezte meg Potápi Árpád. (Tolnai Népújság, 2006. október 2.)

*

Újra Potápi Árpád János lett Bonyhád polgármestere. Magas fölénnyel, 3214 szavazattal a választópolgárok 71,97 százaléka tette le mellé voksát. A város régi-új vezetője örömteli eredménynek tartja, hogy Bonyhád minden választókörzetében a Fidesz-KDNP jelöltjei nyertek. Ez azt jelenti, hogy az elmúlt ciklusban dolgozó képviselőtestület tagjai ismét bizalmat kaptak a helyi lakosoktól. Hangsúlyozta, hogy az emberek hatalmas támogatása erőt jelent számukra a következő esztendőkben is. A polgármester megköszönte azon bonyhádi választó polgároknak a részvételt, akik elmentek szavazni. (Tolnai Népújság, 2010. október 4.)

Az államtitkár-országgyűlési képviselő

Potápi Árpád János államtitkár lesz. Megnevezte Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter, hogy államtitkárai közül ki miért felel majd – közölte Kurucz Éva kormányszóvivő szerdán az MTI-vel. Potápi Árpád János országgyűlési képviselő, Bonyhád polgármestere eddig a parlament nemzeti összetartozás bizottságát vezette, az államtitkári hatásköre pedig a nemzetstratégiára terjed ki Semjén Zsolt tárca nélküli miniszter irányítása alatt. (Tolnai Népújság, 2014. június 12.)

*

Nemzetpolitikai szempontból a tízes évek alapvető áttörést jelentettek, a magyarságot sikerült annyira megerősíteni, hogy bármilyen nehezebb időszakot át tudjon vészelni – állapította meg Potápi Árpád János nemzetpolitikáért felelős államtitkár szerdán Tusnádfürdőn, a 30. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor megnyitóján. (Tolnai Népújság, 2019. július 25.)

*

Szomorú hírt tett közzé Semjén Zsolt a közösségi oldalon. A miniszterelnök-helyettes a Facebook-on posztolta néhány perccel ezelőtt a bonyhádi származású politikus halálhírét. „Elment a magyar nemzetpolitika hű katonája. Isten veled, Árpád!” – írta Semjén Zsolt. (https://www.teol.hu/helyi-kozelet/2024/10/potapi-arpad-janos-elhunyt - teol.hu, 2024. október 17.)

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában