Hajdan

3 órája

Különös indokkal lopkodta a húst

Hajdan című sorozatunkban ismét visszatekintünk a régmúlt idők érdekességeire, fontos eseményeire Tolna vármegyéből.

Szeri Árpád

Alvajárónak adta ki magát a tolvaj

Forrás: MW

130 ÉVE Az alvajáró. Különös betegségben szenvedett a dombóvári járás egyik nagyobb községének K. J. nevű lakója, akire a hold sugarai nagy befolyást gyakoroltak. Ha megújult vagy megtelt, a vagy pediglen még fogyott a hold, ő behunyt szemmel, de biztos lépésekkel kereste fel a padlásokra vezető lépcsőket s itt, ha véletlenül egy darab sonka, szalonna, vagy bármi nemű húsféle akadt a nyakába, ő bizony nem vette észre s behunyt szemmel lassan lejött a padlásról s ment haza s lefeküdve ágyába aludt tovább. A falubeliek pedig, midőn az alvajárót látták, keresztet vetettek magukra s kukkanni sem mertek, nehogy az felébredve a lépcsőről leessék. A szegény holdkóros éjjelenként összeszedett portékáját másnap bevitte a községházához s a bírónak azon szavakkal, hogy nem tudja miként kerültek hozzá, átadta. Persze, hogy a vissza hordott portékának nem akadt gazdája s a tulajdonos átengedte azt a holdkórosnak, aki ilyen manipuláczióval minden munka nélkül bőven eléldegélt. Végre azonban a falu bölcsei átláttak a szitán, hogy nem annyira a hold sugarai, mint inkább a füstölt hús szaga vonja az illetőt, tehát legutóbbi útjában jól elagyabugyálták. Az esetről bírói feljelentést nem tettek, mert szégyenlették, hogy annyi ideig nem jöttek rá az alvajáró furfangjára. (Tolnamegyei Közlöny, 1894. október 21.)

130 ÉVE A fegyveres rablók elszaporodása. Már múlt számunkban közöltük, hogy a tengeliczi pusztán fegyveres rablók jártak, kik Csapó Vilmos uraságtól, pénzt csikartak ki. A csendőrség többeket letartóztatott, kikre azonban a tett elkövetését még nem tudták rábizonyítani. A megtartott nyomozáskor a csendőrség azt a tapasztalatot szerezte, hogy sok gyanús egyén fegyvert tart a háznál, a nélkül, hogy fegyvertartási engedéllyel bírnának. Az ilyenekből kerülnek ki azután a bekormozott fegyveres rablók, mint a milyenek Tengeliczen is garázdálkodtak. Nehogy a fegyveres rablók elszaporodjanak és veszélyeztessék a közbiztonságot, a csendőrség a napokban rendre elkobozta azoktól a fegyvert, a kik fegyvertartási engedélyt nem tudtak előmutatni. (Tolnamegyei Közlöny, 1894. október 21.)

130 ÉVE Kövek a síneken. Kicsibe múlt, hogy az elmúlt hét folyamán a Hidegkut-Tamási vasút vonalán nagyobb vasúti szerencsétlenség nem történt. Ugyanis, Szabó József és Kandi István több pajtásukkal lovakat legeltettek a vasút mentén s az esteli vonat elé csupa pajkosságból kavicsokat, kisebb köveket s botokat raktak a sínekre s jót nevettek azon, a mint a mozdony recsegve haladt keresztül az elébe tett akadályokon. Tettük azonban kitudódott s alkalmasint meglakolnak érte. (Tolnamegyei Közlöny, 1894. október 21.)

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában