Visszatekintés

3 órája

Vacogtak a rajztanárnők Szálkán

Hajdan című sorozatunkban ismét visszatekintünk a régmúlt idők érdekességeire, fontos eseményeire Tolna vármegyéből.

Szeri Árpád

30 ÉVE Két kamion is megakadt. Egy belga kamion akadt bele a megyeszékhelyen a Széchenyi utcában, a totózó előtt egy vaskos faágba és berepítette, majd negyed órával később egy német kamion nemcsak beleakadt, hanem le is törte, magával húzta azt. A szokatlan „rakományt" a tűzoltók fűrészelték le a tetejéről. A helyszínen megjelent szakemberek véleménye szerint az okozta a – rövid időre a közúti forgalomban is –, hogy az útfelújítás nyomán tíz centivel megemelték az út szintjét. Ismert ugyanis, hogy a módosított KRESZ a külső sávba kényszeríti az említett járműveket. (Tolnai Népújság, 1994. október 13.)

30 ÉVE Jó messzire hajították a gerelyt. Idén negyedik alkalommal rendezték meg ünnepélyes külsőségek között a Németh Miklós gerelyhajító versenyt Kecskeméten, melyen megyénkből az AC Szekszárd dobóatlétái is rajthoz álltak. Közülük Rohn Csilla az idei magyar és szlovák serdülő bajnokokat megelőzve nyerte a serdülő leányok versenyét. Hajdú Gábor kitűnő egyéni csúccsal ezüstérmet nyert a serdülő „B" korosztályú fiúk mezőnyében. (Tolnai Népújság, 1994. október 12.)

30 ÉVE Vacogó rajztanárnők Szálkán. Borongós, esős, igen rossz az idő, vacognak a leendő rajztanámők a festőállványok előtt. A kaposvári tanítóképző főiskola 11 levelező hallgatója tölti itt ötnapos gyakorlatát, két tanár – Leitner Sándor és Takács Zoltán – vezetésével. Céljuk a különböző festéstechnikák kipróbálása, de a szabadtéri alkotások nehezen jönnek össze. Napjaik legnagyobb részében beszorulnak a tábor fűtött főépületébe. (Tolnai Népújság, 1994. október 8.)

Hajdan
A pedagógus festő növendékek meglehetően rossz időt fogak ki
Fotó: Ótós Réka

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában