A délvidéki harcok során is helytálltak a nemzetőreink

Kedvenc témám címmel ismét előadással várta az érdeklődőket az Egyed Antal Tolna Megyei Honismereti Egyesület és a Wosinsky Mór Megyei Múzeum.

A megyei levéltár nyugalmazott igazgatója bevezetésként vázolta azokat a körülményeket, amelyek a nemzetőrség megszervezéséhez vezettek. A kiváltságokkal rendelkező nemesség évszázadokon keresztül azért nem vett részt a közteherviselésben, azért nem adózott, mert úgymond vérével védte a hazát. Az 1809-es utolsó nemesi felkelés szégyenletes győri kudarca bebizonyította, hogy a nemesi bandériumoknak esélyük sincs a kiválóan felkészített, Napóleon által vezérelt franciák reguláris hadseregével szemben. Nem képesek megvédeni a hazát, azaz kiváltságaik is megkérdőjelezhetőek. Részt kell tehát vállalniuk a közteherviselésből. Már csak azért is, mert valójában a korábbi időszakban is jelentős jobbágyi, paraszti erőkből szervezett, verbuvált, néha kötéllel fogott fiatalokból álltak fel az állandó seregtestek, huszárezredek. A nemesség csak a kiegészítő erőket jelentette.

A XIX. század elejétől kialakult új helyzetben a védelem közös üggyé, közteherré vált. A reformországgyűléseken egyre gyakrabban merült fel a nemzeti őrsereg felállításának igénye. Az 1848-as forradalomban pedig a vívmányok megvédése ezt égetően fontos, azonnal megvalósítható feladattá emelte. A felvidéki, délvidéki nemzetiségi megmozdulások féken tartására, felszámolására nem volt elégséges a meglévő és császárhű tisztek által vezényelt állandó katonaság. A helyzetet csak bonyolította, hogy a Magyarországon állomásozók többségében a birodalom más tartományaiból hozott olasz, cseh vagy lengyel fiatalok voltak.

Az előadás végigvezette a Tolna megyei nemzetőrség szerepét a délvidéki harcokban, a Dráva menti területeken. Az előadó kitért a szerveződés dicsőséges szerepére a pákozdi ütközetben és az ellenséges csapatok ozorai fegyverletételében. Elemezte azt is, hogy az eredetileg csak a saját védenivalóval rendelkezők szolgálata miként vált a szükség hatására mindenki, így a nincstelenek feladatává is.

A haza és haladás célkitűzését szolgáló, Martinovics-féle összeesküvéstől 1848/49-ig ívelő témakör zárásaként dr. Dobos Gyula röviden foglalkozott az 1944-ben valamint 1956-ban megszervezett nemzetőrség szerepével is.

Lovas vagy gyalogos

1848. március 15-én a pesti forradalom 12 pontjának egyikében nemzeti őrsereget követelt. A magyar nemzetőrség megalakítása azért volt különösen fontos – olvasható a Wikipédián –, mert ennek a keretein belül ismerkedhetett meg a férfi lakosság egy jelentős része a fegyverforgatás alapjaival. A nemzetőri szolgálatot minden 20 és 50 év közötti életkorú, városokban vagy rendezett tanácsú községekben 200 forint értékű házzal vagy földdel, egyéb községekben fél jobbágytelekkel vagy azzal megegyező nagyságú földdel, illetve évi 100 pengő tiszta jövedelemmel rendelkező férfira kiterjesztették. Lovas vagy gyalogos szolgálat közül lehetett választani, de ha valaki nem lett lovas, annak mindenképpen gyalogosként kellett szolgálnia. Hasonlóan a reguláris alakulatokhoz, a nemzetőrség hadszervezeti alapegysége is a zászlóalj volt.