Hét éve játsszák az Árgyélus királyfi és Tündérszép Ilonát

A történet magva más hagyományokat is megtermékenyített már. Gautama Sziddhártha gazdag, fiatal és szép herceg, aki nagy uralkodónak készül. A külső szemlélő irigykedhet: látszólag mindene megvan. Mindenki olyan óhajt lenni, mint ő. A „tökéletes” hercegnek azonban a palota pompájában, a táncosnők gyűrűjében is hiányérzete van. Nem teszi elégedetté a rá váró világhatalom; nem tud megelégedni azzal, hogy az evilági dolgokat kedve szerint rakosgathatja, úgy érzi, e földi uralomnál sokrétűbb, magasabb rendű lehetőségek tárháza is megnyitható. Utódja elvesztésétől rettegő apja hiába halmozza el pánikszerűen fűvel-fával, a trónörökös Sziddhártha a fűnél és fánál, a trónnál magasabban lévő birodalomba kívánkozik.

Akárcsak Árgyélus királyfi, aki hasonló cipőben jár. Apja hiába próbál „közönséges” királyt faragni belőle, hiába próbálja jobb belátásra bírni, a csinos fiú örökségétől elfordulva naphosszat csak az eget fürkészi, mert ha emberi szemeivel tisztán nem is látja, szíve azt súgja, hogy „több dolgok vannak” ott számára. Ő is csupán halandó, ám Árgyélus porlékony szíve ahhoz elég nyitott, hogy legalább körvonalazódjék előtte az isteniség, a felsőbb, örök szépség, mely a fölajánlott földi örömökön messze túltesz.

És aki ebbe a túlvilági gyönyörűségbe egyszer beleérzett, belekóstolt, annak nincs visszaút: az soha többé nem fogja megelégedettségét lelni a földi ízekben. Sziddhártha csapot-papot, minden anyagi javát hátrahagyva hosszú útra kél, hogy az igazi boldogságot megtalálja. A nincstelenségbe távozik, hogy az övé legyen minden, ami igazán számít. És ezen az előreláthatatlan úton Sziddhártha először Gautama remetévé válik, és csak nagy lelki és testi sanyarúságot követően lesz Gautama remetéből Buddha. Hernyó, báb, pillangó.

A beteljesültségig nehéz az út. Az a fa, mely Árgyélus részére összeköttetés az emberi és az isteni szféra között, utalhat a keresztény, ószövetségi gyümölcsfára, de a Bódhifára is, mely alatt a mítosz szerint a Buddha megvilágosodott. Árgyélus királyfi is távozik a maga édenkertjéből, de nemcsak kényelméről mond le, hanem életét is kockáztatja egy jobb életért. A csodafának köszönhetően már valódi bepillantást is nyerhetett a tündérvilágba, már teljes valójában találkozhatott a tündér Ilonával, viszont még mindig nem lehettek egymáséi.

Beszédes, hogy az ember, ám égbe törekvő Árgyélus neve jelent talán arkangyalt, míg a tündér, mégis földre vágyó Ilonának van közönségesen hangzó, emberi neve. Ám miként a halandó Árgyélus királyfi apja földi birodalmából, úgy a halhatatlan Ilona anyja az öröklétből nem engedi el saját gyermekét. Mulandóság és boldogság ellentmondása, csiki-csukija ez: a halandóság, tünékenység tényével együtt létezhet-e boldogság? De a mulandó dolgok nélkül létezhet? Hol az egyensúly a kettő közt, ha megvalósíható egyáltalán? Nem pont az örökkévalóság a boldogság?

Hiszen a tündérek szemszögéből Árgyélus, az ember élete egyetlen perc csupán. Ér-e bármit is a vagyon, a hatalom vagy a szerelem, ha egyszer úgyis véget ér? Érdemes-e középszerű, átlagos életünkhöz ragaszkodnunk, vagy azt kockáztatva inkább tegyünk fel mindent egy lapra? Ahogy az angolszász mondja: „get rich or die tryin”, azaz ’légy gazdag vagy halj bele a próbálkozásba’ (és gazdagság alatt itt természetesen lelki gazdagság értendő). Ugyanakkor az egyik kulcsgondolat: aki túl magasra hág, nagyot zuhan. Mert mi van, ha a hajkurászott „dicső, az égi szép” nem is valóságos, és egy ábrándért, egy délibábért adjuk fel, kótyavetyéljük el azt a kicsinket is, amink van? Szívünk érzületén kívül mi a biztosíték arra, hogy működik valami nagyszerűbb a háromdimenziós érzékelésmódnál…?

Az elképzelhető legfontosabb kérdések ezek, melyeket a magyar nyelvű irodalom olyan alkotásai tettek már fel, mint a Csongor és Tünde drámai költemény Vörösmarty Mihálytól vagy Weöres Sándor A holdbeli csónakos című játéka. Abban, hogy az Árgyélus királyfi és Tündérszép Ilona annyira szívbemarkoló tudott lenni, az Ilonát előadó Balog Zita bájos karaktere mellett a zeneszerzőnek, Nyitrai Lászlónak is oroszlánrésze van. Arról azért ne feledkezzünk meg: a Buddha más megoldást javallott, mint Ilonáé. Ezzel összefüggésben akad is némi tragikus felhangja a históriának.

A komikum is szerepet kapott

– Ez a mese nagyon szépen fogalmazza meg a plátói szerelmi viszonyt, és izgalmasan beszéli el a belső és külső utazás történetét – nyilatkozta Fige Attila rendező. – A szöveg tele van képekkel, és kiváló a dramaturgia. A zene fantasztikus atmoszférát teremt. A bábok karakteresek és különlegesek. A díszlet és térhasználat jól segíti az egyes helyszínek markáns elkülönítését és az égi és földi lét megjelenítését. Ez alapvetően egy gyönyörű lírai történet, de rengeteg lehetőség volt a komikus pillanatok létrehozására is. Hálás vagyok, amiért ezen a sztorin és ezzel a csapattal dolgozhattam.

– Semmit nem tudsz róla, de egyszerűen érzed, hogy valami ismeretlen erő vonz a másikhoz megállíthatatlanul, és nem számít se távolság, se senki véleménye, semmi a világon. És te árkon-bokron, tűzön-vízen átmész érte, még ha minden ellene is szól – fogalmazott Balog Zita, Tündérszép Ilona alakítója.