A sztálingrádi pokolról beszélt dr. Kozári József Szekszárdon

Híres ostromok címmel indította útjára a Wosinsky Mór Megyei Múzeum a sorsfordító csatákat bemutató sorozatát. Dr. Kozári József történész, nyugalmazott egyetemi docens szerdán délután a sztálingrádi csatáról tartott térképekkel, korabeli felvételekkel illusztrált előadást. 

Mint azt egyebek mellett elmondta, a második világháború kezdeti szakaszában, 1939 és 1941 között a Wehrmacht gyors és jelentős sikereket ért el. Ezért Németország úgy gondolta, hogy nincs ellenfele és bárkit legyőzhet. Hitlernek meggyőződése volt, hogy a Szovjetuniót is térdre kényszerítheti a Nyugaton bevált villámháborús hadviseléssel. 

A Barbarossa-tervnek megfelelően a németek 1941. június 22-én három irányban támadtak a Szovjetunióra és végzetesnek tűnő csapásokat mértek a menekülő Vörös Hadseregre. Közben azért a Szovjetunió ipari üzemeinek jelentős részét a keleti országrészbe telepítette és az Urálon túl hamarosan ötszáz gyár kezdte ontani a hadi eszközöket. A Vörös Hadsereg tehát a kiheverhetetlennek tűnő veszteségeit mégis képes volt pótolni. 

A németek 1942 nyarán a Volga folyó partjáig, az akkori Sztálingrád – a mai Volgográd – városáig meneteltek. Itt bontakozott ki a világtörténelem egyik legvéresebb csatája. Az összecsapás 1942. augusztus 21-től 1943. február 2-ig tartott és mindkét fél rendkívüli kegyetlenséggel vívta. Kezdetben úgy tűnt, hogy a németek ezt az akadályt is legyűrik, még a Volgát is sikerült lezárniuk. A lebombázott, három részre szakított Sztálingrádban romos épületekért zajlott az utcai harc és nemcsak a szovjetek, hanem a németek egyre jelentősebb veszteségeket szenvedtek. Ezzel együtt 1942. november 13-ig Sztálingrád 90 százaléka német kézre került. 

November 21-án viszont megindul az ellentámadás, azaz a Vörös Hadsereg átkaroló hadművelete a térségben. A Wehrmacht történetében először fordult elő egy teljes német hadsereg bekerítése. A mintegy 1400 négyzetkilométernyi katlanban rekedt, közel 300 ezer katona számára Hitler nem engedélyezte a kitörést. 

A létszámban és technikai eszközökben is fölénybe kerülő Vörös Hadsereg tüzérsége elkezdte mind jobban belőni a területet és meghiúsított minden felmentési tervet és utánpótlási törekvést. A katlan kiterjedése egyre jobban csökkent. December végén már olyan csekély volt az ellátás, hogy egyre többen haltak éhen és elkezdi tizedelni a németeket a fagyás, a vérhas és a tífusz is. 

A szovjet térhódítás növekedett, az elkerülhetetlen véget látva Paulus vezértábornagy, a német hadsereg parancsnoka 1943. január 30-án megadta magát. Február 2-án az utolsó jelentősebb német egységek is kapituláltak és a sztálingrádi csata gyakorlatilag véget ért. Fogságba 91 ezer ember esett, közülük 6 ezer maradt életben a háború végéig. 

A sztálingrádi ütközet volt a világtörténelem legnagyobb folyamatos csatája – mutatott rá az előadó. Nem kevesebb, mint 199 napig tombolt egyhuzamban. Jelentősége abban áll, hogy itt és ekkor következett be döntő fordulat a második világháború menetében. Ettől kezdve megszűnt a német előrenyomulás, a stratégiai kezdeményezés a Wehrmacht kezéből a Vörös Hadsereg kezébe ment át.