Beszédes képek mutatják be a gyengébbik nemet Mányokon

Gálosné Barabás Aranka öt évvel ezelőtt, 2018-ban kezdte meg alkotói pályáját, holott már előtte négy évtizeden át tanított rajzot a Völgység szívében, Bonyhádon, a Vörösmarty Mihály Általános Iskolában. 

– Egészen vicces, hogy magát a festést bizony csak a nyugdíjas éveimben kezdtem meg, holott negyven évig tartottam rajzórákat és rajzszakkört a diákjaimnak – emlékezett vissza a festő. – Fontos kiemelni, hogy az alkotás egy folyamat, egyfajta terápia, ami bizony időigényes. 

„Bő kéttucatnyi alkotáson mutatja be a kiállító azt, hogy nőként miként is látja, és láttatja magát a nőt! Talán nem járok messze az igazságtól, amikor veszem a bátorságot arra, hogy kijelentsem: egy nő legnagyobb kritikusa egy másik nő! Nos, aki végignézi ezt a kiállítást, az sok mindent láthat benne, de bizonyára eszébe sem jut, hogy itt egy kritikus mond képi véleményt nőtársairól. 

Inkább arról van szó, hogy egy ember, saját nembéli társait mutatja be a szemlélőnek, és hívja közös gondolkodásra. Ráadásul semmi titokzatosság, mellébeszélés nincs a képeiben, egyszerű, őszinte képi megfogalmazásokat látunk, mellőzve bármi trükköt, mesterkéltséget. 

Már a kiállítás címe is képletes: „Nők keretben, keret nélkül”. Csak semmi mellébeszélés, kritikai hajlam, itt a látogató olyan pillanatfelvételeket láthat, amelyekben a szebbik nem magától értetődően csak megjelenik, kendőzetlenül, hatásvadász női rafinériák nélkül. 

Ettől függetlenül egy dolog mégis elválaszthatatlan az itt látható képektől: legyen a világ bármely táján élő az itt bemutatott bármely életkorú nő, valahogy szeretnénk minél többet tudni az ábrázolt személyről. Kíváncsivá tesznek bennünket ezek az ábrázolások. 

Pontosan ugyanúgy, mint ahogy minden nő, akiben van valami belső indíttatás arra, hogy minden titkát azért mégse adja ki az első találkozáskor. Azt persze mindnyájan nagyon jól tudjuk, és ezt a képekről is leolvashatjuk, hogy mindegyikben van bőven megfejtenivaló.

Nos, ehhez hív bennünket alkotótársul a kiállító alkotó. Ilyenkor, május elején a női szerepek közül elsőként a nő mint anya szerepkör ugrik be a szemlélőnek. Talán nem is véletlenül, hiszen az anyaság megélésének lehetősége női kiváltság, és azért tegyük gyorsan hozzá azt is, hogy teher és felelősség is. 

Egy nő, ha már életet adhatott, lehet bármilyen fontos beosztású, hivatású is a későbbiekben, mindvégig anya marad. Számára ez marad a legelső feladat, aminek meg kell felelnie. Csak az tudja, aki már átélte, hogy ez mennyi alázattal, lemondással, szolgálattal, és persze azért örömmel is jár. Ismerős a kifejezés: anyatigris. A védelmező anya. 

Aztán, ha az életben előbukkanó bajokat, nehézségeket vesszük sorra, megjelenik gondolatainkban az aggódó, a gondoskodó és a fájdalmas anya, a Mater Dolorosa. Ha együtt barangolunk továbbra is az alkotóval a női szerepek között, akkor megkerülhetetlen a következő téma: az örök Éva! A csábító, a hódító, a boldogító, az ábrándos, a szemérmes, az odaadó, sőt a kitárulkozó is, és ez mind-mind elfér egyetlen személyben. 

Elég hozzá „csak” nőnek lenni! Weöres Sándor, aki azért tudott egyet s mást a női nemről, azt írja az örök nőről: legszebb királynői díszruhája a meztelenség! S ha már itt tartunk: a nő varázsát sokan és sokféleképpen próbálták megfejteni. Szerény véleményem szerint eddig nem sikerült igazán senkinek, s remélem, ez már csak így is marad! Történtek frappáns meglátások és megfogalmazások részterületekről, de átfogó, mindenre és mindenkire érvényes megállapításokat tenni lehetetlen. 

„Egy nő titkok nélkül olyan, mint egy virág, illat nélkül.” Maurice Chevalier mondása, vagy inkább megállapítása, azt hiszem, jól árnyalja, hogy kimondhatjuk a legáltalánosabbnak látszó megállapításokat is, de mindből hiányozni fog valami: az adott pillanaton túli lényeg. Mert egy nő akkor már egy másik ember! 

Talán megérthető, hogy csak pillanatok juthatnak egy-egy kép erejéig azoknak, akik festik, és azoknak is, akik nézik ezeket a képeket. A folyamatnak a végét csak sejthetjük, anélkül, hogy a közelébe kerülhetnénk bármiféle összegzésnek. És éppen ez a helyzet ad egy lehetőséget mindenkinek, aki a nőkről alkotott munkák előtt megáll: hozzáteheti, árnyalhatja, sőt vitatkozhat is saját érvei szerint ezekkel a képekkel. 

Ráadásul úgy, hogy alkotónak, és nézőnek is egyszerre lesz igaza még akkor is, ha homlokegyenest mást gondolnak ugyanarról, mert egy nő, aki ebben a világban él, képes mindent összeegyeztetni bensőjében a világról, ám ugyanúgy képes arra is, hogy elutasítson mindent, amit eddig esetleg maga is ugyanúgy gondolt. 

Ennyi belső feszültséggel csak egy nő képes együtt élni. „A nő a bizonyíték Isten csodatevő képességére” – mondja Benyák Zoltán magyar író. Szóval, ha körüljárjuk ezt a kiállítást, barangolásunk során eljuthatunk akár az isteni csodákig is. Márpedig azt tudhatjuk, hogy nem a célban vár ránk a legtöbb élmény, hanem az út során. 

Gálosné Barabás Aranka most is úton van. Négy évtizednyi munkás élete során főleg a tanítás és a kultúraközvetítés szándékai vezérelték. Most vagy öt éve alkotóként az alkotó ember útját járja. Ez sem kevésbé fontos.” 

A bonyhádiak egykori tanítója először élményfestéssel próbálkozott. 
– Két ilyen alkalmon is részt vettem, és nagyon megtetszett, ezért komolyabban elkezdtem a festést művelni. Ekkor Stekly Zsuzsa és Kollerné Molnár Veronika hatására elmentem a Bárka művészeti szalon egyik taggyűlésére, ahová felvételt is nyertem. Nagyon örülök ennek a lehetőségnek, mivel rengeteget tanultam az oda járó művészektől, míg én csupán öt éve festek, itt van olyan is, aki már évtizedek óta. Arról nem is beszélve, hogy a szalon művészeti táboraiban – ahogy legutóbb Mórágyon – is mindig új alkotókkal ismerkedhetek, és általuk új szemléletekkel bővül a repertoárom. 

Aranka elmondása szerint még nem forrt ki teljesen a stílusa, ezért az impresszionistától a pop-artig mindent kipróbált már. A mostani tárlat fő témája és központi eleme a nő. Szeret akrillal és akvarellel is dolgozni, de míg a technika nem is olyan lényeges, a stílus még mindig változó. Ha úgy tetszik – mint mondta – keresi a saját „hangját”.