A határ meghúzása a szerző felelőssége

Mintegy 220 A4-es oldalon, körülbelül 830 személy. Ez az Életek és utak című könyv tartalma, melyen apró korrigálásokat még végez a szerző, de szeptemberre nyomdakész lesz. A nagy munkát, az elmúlt ötven évben elhunyt jeles Tolna vármegyeiek rövid, lexikonszerű bemutatását Kaczián János adja közre. Nem saját zsebből szeretné megoldani a kiadást. A terve az, hogy a kész anyagot felajánlja a közgyűjteményeknek – könyvtár, levéltár, múzeum – hogy azok valamelyike, vagy együtt finanszírozzák a sokszorosítást, és juttassák el a települési könyvtáraknak, iskoláknak. Persze az internetes közzététel elől sem zárkózik el.

Az ismert helytörténetkutató, nyugalmazott levéltári főtanácsos, a vármegyei honismereti egyesület alapító elnöke még nyolcvan fölött is aktív. Véleménye szerint az ismeretszerzés: életforma. Soha nem lehet betelni vele. A honismeret pedig nem más, mint nemzeti tudatunk környezetvédelme. A helyismeret is a honismeret része, a helyi publikációk is fontosak.

Ezt a gyűjtőmunkát 2008-ban kezdte, többször félretette, amikor más sürgető feladattal foglalkozott, de most elhatározta, hogy az ötvenéves évforduló kapcsán kiadja. Ugyanis az előző, hasonló kötet, Sipter Gézáné Annus Olga könyve, a Korok és emberek című éltrajzi lexikon, 1973-ban jelent meg. Abban, az addig elhunyt, arra érdemesnek tartott személyek kerültek be, szám szerint 624-en.

Élő kortársakkal tehát egyik kötet sem foglalkozik, viszont olyanokkal igen, akik kortársak voltak, s nemrég hunytak el. Kaczián János azt mondja: ezeket az életrajzokat volt a legnehezebb megírni, lelki okok miatt, hisz többnyire személyes ismerőseiről volt szó. Az egyes alanyokról nem egyforma a szövegmennyiség. Az országos ismertségűekről, például Illyés Gyuláról háromszor akkor a terjedelem, mint aki „csak” helyben örvendett közmegbecsülésnek.

Voltak előzmények a régmúlt időkben, még jóval a Sipterné-féle kiadvány előtt. Például Hirn László Tolnavármegyei fejek című munkája 1930-ban jelent meg. És voltak előzmények a közelmúltban, települési Ki kicsoda?-szerű kötetek – szekszárdi, dombóvári, bonyhádi, dunaföldvári, paksi, simontornyai, tamási, tolnai –, amelyekre tudott támaszkodni a szerző a mostani gyűjtőmunkája során. Segítségére volt átolvasással, tanácsadással többek között dr. Dobos Gyula, Cserna Anna, dr. Méry Éva, dr. Szőts Zoltán, Szabadi Mihály és Zentai András.

Arra a kérdésre, hogy újabb ötven év elteltével megcsinálja-e a következő kötetet, Kaczián János mosolyogva válaszolja:

– Az már valószínűleg valaki más feladata lesz. Én most igyekszem egy körültekintő válogatás utáni gyűjteményt letenni az asztalra. A szelektálás mindig szubjektív: még igen, vagy már nem; ki kerüljön be, ki ne, hol húzom meg a határt. Ez az én felelősségem, és ha valami korrekció szükséges, azt majd az utókor elvégzi…

Ilyen életrajzokat ad közre

Egy kerek évfordulós, száz éve született és harminc éve elhunyt személy a készülő lexikonból:

Vendel-Mohay Lajosné irodalomtörténész, muzeológus. (Szekszárd, 1923. február 14. – Szekszárd, 1993. január 23.) A Kelemen-házban Babits Mihály szülőházának emeleti lakásában látta meg a napvilágot. A Garay János Reálgimnáziumban érettségizett. 1964-től a Béri Balogh Ádám Múzeum tárlatvezetője, majd művészeti előadó. Megbízást kapott Babits Mihály szekszárdi emlékeinek gyűjtésére, felkutatására (1965). Fáradhatatlan munkájának eredményeként megnyílt a Babits Mihály Emlékház földszinti (1967), majd az emeleti része is (1983). Könyve, az Áll a régi ház még… és a Liszt–emlékek Szekszárdon a múzeum kiadásában jelent meg. Munkássága során több elismerést kapott, többek között a Tolna Megyei Tanács Alkotói Díját (1986), a Megyei Múzeum Wosinsky–érmét (1991), és posztumusz a Pro Urbe Szekszárd-kitüntetést (1994).