Azoknak segít, akik másoknak segítenek

Sok mindent és sok mindenkit összeköt Tóth István. A fémipart, az oktatást, a művelődési intézményeket, a börtönt, a kórházat, továbbá lakhelyeit, Dunaföldvárt, Szekszárdot és Tolnát, na meg a kultúracsinálókat: Sas Erzsébetet, Kubanek Miklóst, Pócs Margitot és Komáromi Jánost.

Jelenleg szaktanár a vármegyeszékhelyen, az Adyban, ám a fenti szemezgetésből érzékelhető, hogy hosszasan keresgélte a helyét. A „másik helyét” viszont simán megtalálta: könyvbemutatókon, kiállításokon és más kulturális műsorokon közreműködő gitáros-énekes.

Börtönév, balesetveszély és tejipari Mikulás

– Mi történt a börtönben?

– Akkoriban szereztem meg a szociális munkás diplomámat, és a nevelőtiszti munka nem harmonizált a szociális érzékenységemmel. Egy évet töltöttem csak ott. Úgyhogy jónéhány munkahely után, végül visszatértem oda, ahonnan indultam: a fémiparba. A JAKO Kft-nél kezdtem tanulóképzéssel foglalkozni, aztán 2020-ban felvettek az Adyba.

– Hogyan lehet ugyanazzal a kézzel esztergálni és gitárt pengetni?

– A gépi forgácsolás szerencsére ma már nem terheli meg a kezet úgy, mint régen. Inkább gépkezelés, mint erőkifejtés. Inkább a balesetveszélytől kell tartani. De nálam már teljesen áttevődött a hangsúly az elméleti tárgyak oktatására.

– Kitől tanult zenélni?

– Autodidakta módon, még 1981-ben, diákkoromban, a Muszty-Dobay-féle Gitáriskola című könyvből. Nyári táborokban egymástól lestünk el fogásokat, aztán felléptünk, ha volt bátorságunk az iskolai rendezvényeken. Nagyon sokat köszönhetek Kubanek Miklósnak, aki a sulinkban matektanár és kultúraszervező is volt. Egyfajta jóságos szigorral biztatott, hogy tanuljam meg a nehezebb slágereket is. Kimentünk aztán a tejiparhoz és más nagyobb cégekhez, például Mikulás-műsort adni. Úgyhogy ma már a rocktól a karácsonyi zenékig mindenben eléggé otthon vagyok.

Szólófellépések után zenekar alapítási terv

– Nem tudna a fellépéseiből megélni?

– Nem törekszem rá. Szeretem a munkámat, és jut időm a hobbimra. Olyanoknak segítek, akik maguk is segítenek, ingyen, másoknak. Például Pócs Margit mentálhigiénés programjaiban veszek részt rendszeresen, vagy Sas Erzsébetnek, a kórház pszichiátriai osztályán szervezett műsorain, évente kétszer. Megyek vele Dunaföldvárra is, ott lesz könyvbemutatója februárban.

– Együttesben nem gondolkodik?

– Évtizedek óta egyedül lépek fel, de mostanában beszélgetünk néhány baráttal az esetleges zenekar alapításról. A hetvenes-nyolcvanas évek rockzenéje a szívem csücske, Akusztikus verzióban gondolkodunk; talán összejön a közeljövőben. Korban hasonló, ötvenes zenészek állnánk össze, akik nem bizonyítani, nem keresni akarnak, hanem élvezni a közös játékot.

– Egyenesebb út nem vezethetett volna a mai életállapotáig?

– Biztosan vezethetett volna, de meggyőződésem, hogy minden kitérőből, minden visszaesésből tanul az ember. Minden vargabetű hozzájárul a személyiségfejlődéshez, véletlenek nincsenek.