Vész

2024.08.25. 17:55

A 13 hagyományőrző lovas Mohácsra tart

II. Lajos seregének útját követik a lovas hagyományőrzők a mohácsi csatavesztés helyszínéig. Az esemény ötszázadik évfordulója 2026-ban lesz, akkor tartják az utolsó emléktúrát. Vasárnap értek Tolnára, hétfőn Szekszárdon tartanak ugyanolyan kis ünnepséget és koszorúzást.

Wessely Gábor

Érkeznek a lovasok a tolnai főtérre

Nyolcadik alakalommal vonulnak Tolna, Szekszárd és Báta érintésével Mohácsra a lovas hagyományőrzők. II. Lajos király seregének útját követik, Érdtől, a Duna mentén. Még kétszer teszik meg a mintegy kétszáz kilométeres útvonalat. A csatavesztés ötszázadik évfordulóján, 2026-ban lesz a záró emléktúra. Menet közben megállnak a települési emléktábláknál, koszorúzni. Tolnán ez a városháza épületének falán látható. Ott augusztus 25-én tartottak egy kis ünnepséget.

Felsorakoztak a hagyományőrzők a városháza előtt

A város részéről Appelshoffer Ágnes polgármester köszöntötte a megjelenteket. A hajdani vesztes csata és a szomszédunkban dúló jelenkori háború kapcsán arra hívta fel a figyelmet, hogy meg kell becsülnünk a békét, amiben élhetünk. 
Varga Zsolt, a Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóságának őrszolgálat-vezetője megköszönte a tolnaiak közreműködését. (A nemzeti park a Mohácsi Történelmi Emlékhely kezelője, az emléktúra lebonyolításának aktív közreműködője.) Kiemelte a Vándorló Szépkorúak Baráti Körének tevékenységét, akik évről-évre megvendégelik a fáradt lovasokat.

A polgármester (jobbról) és két hagyományőrző elhelyezte a megemlékezés koszorúját, szalagját

A két beszéd után koszorúztak az emléktáblánál, miközben Bognár Cecil tárogatón játszott. A lovasok nem voltak irigylésre méltó helyzetben – XVI. századi, zárt, vitézi ruházatban, süvegben és csizmában – a rekkenő hőségben. Több hagyományőrző csoport tagjai fogtak össze, a kemény magot a Rády József Huszárbandérium tagjai alkották, Vercse László vezetésével. Összesen 13-an vállalkoztak az útra, köztük néhány hölgy is.

A tolnai emléktábla

Fotók: A szerző fotói

Egy sajka is Mohácsra indult

A szervezők eredeti elképzelése az volt, hogy legyen gyalogos, kerékpáros, motoros, lovas és kenus zarándoklat is Mohácsra, a csatavesztés helyszínére. Különböző időpontokban indulva – a választott közlekedési módnak megfelelő sebességgel – jussanak el augusztus 29-ére az emlékhelyre, s vegyenek részt az ottani ünnepségen. Voltak ilyen-olyan próbálkozások az évek során, de a legkitartóbbaknak a lovasok bizonyultak. Az idén azonban egy csoport a vízi utat választotta. Ercsiből indultak egy rekonstruált, XVI. századi sajkával. 

 

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában