A bukovinai székelyek faragott stációi Bátaszéken otthonra találtak

A történelem gyakran hagy maga után megdöbbentő emlékeztetőket, amelyek egykor volt életek, küzdelmek és közösségek hírnökei. A bukovinai székelyek szenvedéstörténete nem pusztán egy fejezet a magyar történelemben, hanem egy olyan örökség, amelyet ma is továbbadnak azok a művészi alkotások, amelyek ezt az időszakot örökítik meg kézzelfogható formában, úgy mint a bátaszéki Székely Ház falain látható faragott stációképek. A Székely Kálvária első szakavatott értékelője Solymár Imre a Dunatáj és a Bácsország folyóiratokban.

A Székely Kálvária eredete és jelentősége

Ezek a stációképek eredetileg a bácskai bácsjózseffalvi vasútállomás díszei voltak. A stációk nemcsak a bukovinai magyarok kálváriáját ábrázolják, a székely identitásukat is megtestesítik. A 14 részes faliképeket dr. Németh Kálmán Józseffalva és Bácsjózseffalva plébánosa ötletei és kezdeményezésére Márton Lajos rajzai alapján Székely Albert és Szedlák Lajos fafaragó és 10 társuk készítette 1943-ban. A hatalmas méretű, három méter hosszú és egy méter széles táblák domború faragásai 5 centiméteres mélységű reliefben ábrázolják a történteket. „A hársfa könnyen faragható, ezért ideális alapanyag volt ezekhez a művészi alkotásokhoz, amelyek nemcsak a történelmet, hanem az ehhez kötődő érzelmeket is magukban hordozzák” – teszi hozzá Szőts Zoltán, majd részletesen beszélt a faliképek történetéről és jelentőségéről. A képek által megjelenített eseménysor egészen a bukovinai székelyek 18. századi áttelepítéséig nyúlik vissza, amikor Hadik András kezdeményezésével az öt falu – Istensegíts, Fogadjisten, Hadikfalva, Andrásfalva és Józseffalva – létrejött Bukovinában. Ezek a települések váltak a székelyföldi menekültek új hazájává, miután a Madéfalvi veszedelem után elhagyták Moldvát.

A Székely Kálvária a népcsoport eseményeit ábrázolja, keretbe foglalva, kezdve a néprajzi nagycsoporthoz, a Székelyföldhöz tartozást jeleníti meg, végül a bácskai hazatelepítést. A két eseménysort összekapcsolja a VIII. stáció: „Negyvennyolcban hazajöttünk Cirénei Simon lettünk.” Bem csapataival betört Bukovinába, székely kisfiú vezeti a huszárokat a rengetegben. A képek között, az egyik stációkép megörökíti a pillanatot, amikor a székelyek egy keresztet állítanak Erdélyben, majd a Madéfalvi veszedelmet, a Bukovinába vezető útjukat, amikor a székelyek a Habsburg-hatalom elnyomása elől menekültek, és a moldvai kitérőt is, amikor kénytelenek voltak új otthont keresni. Események régen, segítők régen: Hadik András és Mártonfi Mór első bukovinai papjuk.

Bukovina hajlékot ad, falut épít Mártonfi pap.

A bukovinai székelyek az első világháború után ismét nehéz helyzetbe kerültek, amikor a Versailles-i békeszerződés Bukovinát Romániához csatolta. Események. „ma:” (1920 – 1941). „A román nacionalizmus igyekezett elnyomni a magyarokat Bukovinában, ez is része a stációképeknek ” – meséli dr. Szőts Zoltán. A stációsorozat egyik legmeghatóbb képe Józseffalva égése 1939-ben, a falu nagy része leégett, és a közösségnek újra meg kellett küzdenie a túlélésért. A hazatelepítésben segítők: Bonczos Miklós, Horthy Miklós, Veres Lajos.

„Ezek a képek nemcsak a szenvedéstörténetet, hanem a közösség összetartozását is jelképezik. A bukovinai székelyek története megmutatja, hogy a legnagyobb nehézségek közepette is meg lehet őrizni a hitet és az identitást” – mondja Szőts Zoltán.

Érdekes módon, a stációképeken megjelennek korabeli emberek is. „Az, hogy valós személyeket ábrázolnak ezek a faragványok, még inkább élővé teszi a történetet. Ezek az emberek a közösségük tagjai voltak, és most már a művészet által is örökké élnek” – meséli dr. Szőts Zoltán. 

Nemcsak a stációtáblák szolgálták a székelyek identitásának megőrzését, hanem a bácskai vasútállomás más különleges alkotásai, Székely Albert zenélő kútja és Szent István király szobra is, ezek sajnos megsemmisültek. A kút hat dallamot játszott, köztük a Szózatot. „A zenélő kút és a stációképek a bukovinai magyarok székelytudatának megőrzésében játszottak fontos szerepet. Ezek az alkotások nemcsak emlékeztetők, hanem a székely identitás szimbólumai is” – foglalja össze a múzeumigazgató.

Az 1941-es bácskai áttelepítés újabb fordulópontot jelentett, ám nem volt mentes a nehézségektől. A székelyek idegenek házaiba kerültek, és újra kellett kezdeniük életüket. 14 stációkép készült, de valójában csak 12 maradt meg egészben, mivel kettő hiányos a Horthy Miklóst és Veres Lajos nevét tartalmazó stációk felét lehasították és elégették az ’50-es években.

Dr. Szőts Zoltán büszke arra, hogy 1987-től 2016-ig a Völgységi Múzeum kiállításának kincse volt hat stáció, arra, hogy a Wosinsky Mór Múzeum leltárában lévő stációképek a józseffalviak lakta Bátaszéken a Székely Házban találtak méltó otthonra. „A stációképek megőrzése nemcsak a múlt iránti tisztelet, hanem a jövő iránti felelősség is. Ezek az alkotások emlékeztetnek bennünket arra, hogy a történelem nemcsak a nagy események, hanem a hétköznapi emberek életén keresztül is íródik” – emlékeztet a történész.

A bátaszéki Székely Ház ma is nyitva áll mindenki előtt, aki szeretné megismerni ezt a lenyűgöző történetet.