Okuláré Projekt

1 órája

Korunk kihívásaira reflektálnak a darabok (galéria)

Hefner Erika rendezésében három, egyenként nagyjából húsz perces, egyfelvonásos előadásokat láthatott nemrégiben a közönség Pakson. Az amatőr társulat felolvasó estjén az Okuláré Projekt kiválasztott darabjait mutatták be.

Révészné Hanol Erzsébet

Elkezdődött az Okuláré Projekt 2024/25-ös évada Pakson, a Csengey Dénes Kulturális Központban. A kortárs drámaíróknak bemutatkozási lehetőséget nyújtó programot a Fiatal Drámaírók Háza karolta fel, és három havonta hirdet pályázatot egy-egy hívószóval. Legutóbb ez a #forrás volt. Az ebben a témában érkezett pályaművek közül választott ki hármat a szakmai zsűri, aztán a történeteket felolvasó színházi esteken viszik nézők elé az amatőr társulatok.

Az Okuláré Projekt első előadása A kakaós csiga közepe volt, amely egy fiatal lány életútjáról szól
Az Okuláré Projekt első előadása A kakaós csiga közepe volt, amely egy fiatal lány életútjáról szól
Fotó: Molnár Gyula

Három darabot láthatott a közönség az Okuláré Projektben

Pakson Hefner Erika rendezésében láthatta a színdarabokat a közönség, egyenként nagyjából húsz perces, egyfelvonásos előadásokat. Elsőként Gáspár Bianka Ágnes: A kakaós csiga közepe című művét mutatták be, amely a különböző korokban ugrálva egy fiatal lány élet útját ismerteti meg. A végére azonban összeáll, milyen múltbeli hatásokra vezethetőek vissza a lány felnőttkori nehézségei. A főszerepet egy 17 éves középiskolás, Hanol Alíz alakította, aki korát meghazudtoló érett játékkal elevenítette meg a szeretetre éhes karaktert – mondta róla Hefner Erika.

A második darab, amit színre vittek, Jámbor Aliz: Telefon-saudade című írása volt. Az előadás különös aktualitással bír napjainkban. Egyrészt az elmagányosodás témáját járja körül, másrészt az ezt kihasználó csalókra irányítja rá a figyelmet. A történetbeli anya-lánya párost egy valóságos anya-lánya duó keltette életre: Gyöngyösi Olga és Bese Dóra. Végül Geri Ádám: Utolsó vacsorák című, a groteszk és a krimi határán egyensúlyozó darabját láthatta a közönség. A történet szerint az elnök vacsorára hívja egyik miniszterét és annak feleségét, ám valamelyikük étele mérgezett. No de kié? A választ Hornyák József, Kocsner Gábor, Csapó Ágnes és Gracza Levente profi alakítása révén kapták meg a nézők. Az előadás végén a közönség szavazhatott, melyik darab tetszett nekik a legjobban, és végül ez utóbbi mű győzött.

Az Utolsó vacsorák című darab kapta a legtöbb szavazatot a közönségtől
Az Utolsó vacsorák című darab kapta a legtöbb szavazatot a közönségtől
Fotó: Molnár Gyula

Októberben több amatőr társulat bemutatja a darabokat

A három színművet az Okuláré Projekt részeként októberben az ország számos pontján megismertetik a közönséggel a helyben működő amatőr társulatok, illetve határon túl és több távolabbi országban, így például Németországban, Japánban és Izraelben is feldolgozták azokat a magyar klubok. Decemberben újabb előadások következnek. Ezúttal a #mediterrán hívószóval várnak drámákat.

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában