Negyven óra ébrenlét után, 246 kilométerrel a lábában kellett feladnia a versenyt

– Érzett csalódottságot, hogy a visszaút előtt fel kellett adnia a versenyt?
– Akkor, abban a helyzetben futótársam és barátom, Blaskó Mihály úgy látta jobbnak, ha én sem indulok el vissza. Ha egyedül vágtam volna neki a versenynek, valószínűleg megpróbáltam volna, de hallgattam a tapasztaltabbra. Mindenesetre már az odafelé vezető út is nehezebb volt, mint tavaly, remélem, hogy jövőre sikerül megtennünk a visszautat is.

– Mi történt pontosan féltávnál, miért kellett így dönteniük?
– Misinek az enyémnél komolyabb gyomorproblémái voltak, de a nagyobb probléma az volt, hogy a kijelölt pontokon nem tudtunk aludni, de még pihenni sem. Úgy érezte a társam, hogy 40 óra fentléttel nem indul vissza, s miután a következő pihenőhely tíz órára volt, nekem is ezt javasolta. Ötven óra fölött már a hallucináció is fellép, de az sem mellékes, hogy az útvonal autópályák, nagy forgalmú utak mentén halad, ahol fennáll a balesetveszély lehetősége.

– Hogyan kell elképzelni egy ilyen pihenőt?
– Gyakorlatilag leterített szivacsok vártak. Az egyik helyen vízszintbe tudtuk helyezni magunkat, feltenni a lábunkat pihentetni, de ott nagy volt a hangzavar. A másik helyen még ez sem sikerült, olyan zsúfolt volt, hogy esélyünk sem volt aludni.

– Kilencszeres válogatott labdarúgóként hogyan kötött ki a futás mellett?
– Pályafutásom végén sem akartam abbahagyni az aktív sportolást, elkezdtem mozogni, folyamatosan növeltem a távokat. Először a félmaratont tűztem ki magam elé, azt is minél jobb idővel akartam teljesíteni. A következő lépcsőfok a maraton volt, az első utrámat Blaskó Misi barátommal futottam. Belecsöppentem ebbe a világba és magával ragadott.

– Sokan azért nem szeretik a futást, mert túl monoton. Ön számára mi a szépség benne?
– Folyamatosan újabb és újabb célokat lehet kitűzni, feszegetni a határokat, kitolnia azt minél messzebbre. Hazudnék, ha azt mondanám, hogy a 160 kilométeres Korinthosz vagy a 211 kilométeres Ultrabalaton minden centimétere élvezettel teli. Vannak hullámvölgyek és néha valóban monoton tud lenni, de mindezt felülírja az utolsó 200 méter, amikor a cél felé halad az ember.

– Mi lesz a következő nagy verseny, ahol rajthoz áll?
– Amin biztosan el szeretnék indulni, az a május elei Ultrabalaton, de nagyon előre nem lehet tervezni, ez függ attól is, hogy a Paksi FC-nek mikor vannak mérkőzései.

– Ha már a csapat szóba került, hogyan tudja összeegyeztetni a két dolgot, a futást és az erőnléti edzői feladatait?
– Az edzéseket össze tudom hangolni a munkával, azt vagy a tréningek után vagy hajnalban tudom le. A verseny része nehezebb, hiszen általában azok is a futballszezon közben vannak, a mérkőzésekről pedig nem hiányozhatok. Idén például a Korinthoszon is azért nem indultam, mert a rajt napjára esett a Vasas elleni bajnokink.

– A klubon belül milyen visszhangja van a hobbijának?
– Kérdezni szokták, hogy hogyan lehet ennyit futni, hogyan készülök, mit eszek, mit iszok közben. A labdarúgók nehezen tudják elképzelni ezt, hiszen teljesen más sportról beszélünk, de nem kaptak zrikát amiatt, hogy végül féltávnál fel kellett adnom.

– Akkor nem is ülteti át a saját edzésprogramját a csapatéba?
– A két dolog nem függ össze. Igaz, most decemberben Pakson száraz futásokat végzünk, de a Spartathon 250 kilométeres távjának csak töredékét kell teljesíteniük a fiúknak. Szerencsések vagyunk, hogy rendelkezésre áll erre az idő, így januárban már bajnoki ritmusban készülhetünk.

– Az első mérkőzések után elégedetlen volt a játékosok sprintszámával. Mit mutatnak most az elemzések?
– Most sem vagyok maradéktalanul elégedett és nyáron sem leszek az, mert mindig van hova fejlődni. Azt gondolom, ha megfelelően el tudjuk végezni a dolgunkat, elkerülnek minket a sérülések, akkor a januári bajnoki folytatásban ebben a szegmensben is előrébb tudunk lépni.

– A korábbi évekhez képest a világbajnokság miatt idén hosszabb a téli szünet. Figyelemmel követi a katari történéseket?
– Szinte valamennyi mérkőzést láttam. Volt köztük pár jó meccs, de sok volt a langyos, álmoskás mérkőzés. Kedvenceim, az olaszok sajnos nem jutottak ki, így Argentínának és Portugáliának szorítok, meglátásom szerint mindkettő odaérhet a végére.