Futsal

2024.06.21. 16:00

Letették az ország egyik első futsalcsarnokának alapkövét Tolnán

Letették a Tolna-Mözsi Futsal Sportegyesület futsalcsarnokának alapkövét, a kétszáz férőhelyes létesítményt várhatóan jövő májusban veheti majd birtokba a klub.

Újabb mérföldkőhöz érkezett az egyesület, amely az országban az első között kapta meg az engedélyt a Magyar Labdarúgó-szövetségtől futsalcsarnok építésére (a másik helyszín a húszszor népesebb Debrecen).

Simon Boglárka, Appelshoffer Ágnes és Balogh Zoltán a futsalcsarnok alapkőletételénél
Simon Boglárka, Appelshoffer Ágnes és Balogh Zoltán a futsalcsarnok alapkőletételénél
Fotó: Makovics Kornél

Simon Boglárka, a Tolna-Mözsi FSE elnöke elmondta, a projekt 2022 tavaszán az akkori szakágvezetővel folytatott beszélgetésből indult ki, később a terület térítésmentes biztosításával a Tolna Város Önkormányzata támogatását is megkapták. Tavaly szeptemberben a Honvédelmi Minisztérium sportállamtitkársága és az MLSZ is jóváhagyta pályázatukat, s miután az anyagi háttér is biztosított, az alapkőletételre is sor kerülhetett, amelyen megjelent Appelshoffer Ágnes, a település leköszönő polgármestere, valamint Balogh Zoltán, a város jövőbeli első embere.

Wéber Viktor, a projekt szakmai részét végző cég ügyvezetője elmondta, az 1250 négyzetméter alapterületű, modern vasbetonszerkezeten álló, sportpályát és lelátót is magában foglaló létesítmény a mai kornak megfelelve hőszivattyús és napelemes megoldással készül. A 650 millió forintból megvalósuló projekt nagy részét a magyar szövetség biztosítja. A fennmaradó összeget tao-ból egészítik ki.

Kétszáz fős lelátó is épül a csarnokban
Fotó: Makovics Kornél

A szabványos 20x40 méter pálya kétszáz fő befogadására alkalmas lelátóval egészül ki, mondta el Simon Ferenc, az egyesület elnökhelyettese, hozzátéve, hogy a csarnok fenntartását a klub végzi.

Az előzetes tervek szerint a 2025/2026-os szezon felkészülését már az új létesítményben kezdi meg a tavaly huszadik születésnapját ünneplő egyesület NB I-es női és idén az NB II-be feljutott férfi csapata is.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában