Közélet

2016.09.16. 18:20

Életre szóló emlékekkel jött haza Rióból

Címkék#Szekszárd

Nemes Hajnalka sportszervezőként tanul a Pécsi Tudományegyetemen, és semmi nem nyújthat jobb szakmai tapasztalatot számára egy olimpiánál. A szekszárdi lány az önkénteskedés mellett szakított időt Rio felfedezésének és a sportesemények látogatásának is.

Berg Sándor ([email protected])

DCIM\100GOPRO

[caption id="" align="alignleft" width="650"] Nemes Hajnalka (jobbról) az olimpiai bajnok Szász Emesével a riói vívócsarnokban (Beküldött kép)
[/caption]

A riói ötkarikás játékokon nemcsak Tolna megyei versenyzők, de egy fiatal hölgy személyében magyar önkéntese is volt a világjátékoknak. Nemes Hajnalka régóta kacsintgatott Brazília felé, egyik álma vált valóra azzal, hogy kijutott a dél-amerikai országba. „Testvérem kint volt a 2004-es athéni olimpián mint önkéntes, így amikor meglátogattam őt, sikerült a színfalak mögé is betekintenem. Talán az volt az első lökés afelé, hogy jelentkezzem Rióra” – kezdte történetét az elejéről a szekszárdi fiatal.

„Körülbelül húsz magyar önkéntessel találkoztam abban a két hétben, amíg ott voltam. Ebből három nap volt a szabad, akkor próbáltam minél többet megnézni a városból, illetve sporteseményekre elmenni – meséli Hajni. Azért abból a szempontból nem volt irigylésre méltó helyzetben, hogy reggel fél nyolctól délután fél ötig szólt a munkaideje, s bizony az utazási bérleten, a napi egyszeri meleg élelmen és az önkéntes ruhán kívül mindent magának kellett beszereznie. „Jelentkezésem óta spóroltam a pénzt az útra, de nem tudtam volna megvalósítani ezt a nagy célt. Ezúton is köszönöm mindenkinek a segítséget.”

Ami a 2024-es olimpiát illeti, Hajni reméli, ott már szervezőként veheti ki a részét a világeseményből, utalva arra, hogy akár Budapest is otthont adhat a nyolc év múlva esedékes ötkarikás játékoknak. Addig viszont még lesz egy világesemény Tokióban, ahová szintén szívesen elmenne.

Rémhír volt

A brazíliai magyarok szerint 110 százalékos volt a közbiztonság az olimpia alatt. „Bármerre jártunk a városban, a katonai dzsipeken gépfegyveres rendőrök figyeltek, ahogy az utcákon is felfegyverzett katonák járkáltak. Azért nem bíztam semmit a véletlenre, sehová nem mentem egyedül. Hazafelé még a fényképezőmből is kivettem a memóriakártyát, amit betettem a zoknimba. Nem hallottam, hogy a környezetemben bárkit megloptak volna” – mesélte Hajni, aki kitért a Zika-vírusra is. – Bár ott most tél van, nem volt szokatlan a 30 fok sem. Ennek ellenére alig voltak szúnyogok, igaz, az egyik lányt úgy megcsípte valami, hogy kezelés után két napig otthon kellett maradnia.

Érmek élőben
Volt szerencséje több sportág mérkőzéseit élőben megtekintenie, így ott tudott lenni Szász Emese döntőig vezető útján és a döntőn is, ahogy Imre Gézánál és Szilágyi Áronnál is, de látta a magyar férfivízilabda-válogatott házigazdák és Montenegro elleni mérkőzését, és ott volt az Egyesült Államok–Szerbia férfi kosárlabdameccsen. A vívás tetszett neki a legjobban, már csak a remek szurkolótábor miatt is, hiszen a magyar vívók edzői, családtagjaival (pl. Szilágyi Áron barátnőjével) nézhette végig a versenyeket, míg Kovács Antallal, Ungvári Miklóssal, Hídvégi Viddel, Póta Georginával és Borkai Zsolttal az úszófutamokat izgulhatta végig.

A Magyar Ház

Hajninak sikerült eljutnia a Magyar Házba, ahol a 2024-es budapesti pályázatot egy interaktív tárlaton népszerűsítette a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB), s nem mellesleg szekszárdi borokat is felszolgáltak. Jobb időpontot nem is válaszhatott volna a szekszárdi önkéntes a látogatásra, ugyanis akkor este rendezték az olimpikonok fogadását. Itt olyan sportolókkal beszélgethetett mint Kapás Boglárka, Kenderesi Tamás, Márton Anita. Utóbbi edzőtársa, a szedresi Bogdán Annabella, magyar bajnok gerelyhajító korábban Hajni edzőtársa is volt. Az illusztris társasághoz csatlakozott még Imre Géza is, akinek ezüst- és bronzérmét is a kezébe vehette.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!