Megbeszélés

2024.06.19. 17:54

Orbán Viktor a német–magyar meccsen találkozhat Olaf Scholz-cal

Pénteken hivatalos látogatáson is fogadja a német kancellár a magyar miniszterelnököt, a megbeszélés témája pedig a soros magyar uniós elnökség lesz.

MW

A Miniszterelnöki Sajtóiroda által közreadott képen Orbán Viktor miniszterelnököt fogadja Olaf Scholz német kancellár Berlinben 2022. október 10-én

Forrás: Miniszterelnöki Sajtóiroda/MTI

Fotó: Fischer Zoltán

Orbán Viktor miniszterelnököt is várják Németországba, a magyar szurkolókon túl. A tervek szerint szerdán Stuttgartban a város polgármestere, Frank Noppe, valamint Baden-Württemberg miniszterelnöke, Winfried Kretschmann fogadja a kormányfőt – erről írt a Südwestrundfunk (SWR) német közszolgálati média. Értesüléseik szerint Németország–Magyarország Európa-bajnoki csoportmérkőzés apropóján a három politikus mellett mindkét futballszövetség elnöke, Bernd Neuendorf és Csányi Sándor is felszólal.

Az SWR azonban úgy értesült, Orbán Viktor a német kancellárral, Olaf Scholz-cal is találkozik majd a nap folyamán, hivatalos látogatásra pedig pénteken Berlinben kerülhet sor, utóbbinak kiemelt témájaként a soros magyar uniós elnökséget jelölte meg az SWR.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában