Kemény válasz

2024.07.20. 20:01

Izraeli légicsapás érte a jemeni Hudajda kikötővárost

Intenzív légicsapások érték a jemeni Hudajda kikötővárost – közölték szombaton a jemeni húszi lázadók által ellenőrzött médiumok. Az izraeli hadsereg bejelentette, hogy az Izrael elleni támadásokat követően hajtották végre a válaszcsapást. A gázai műveletet is folytatta a zsidó állam.

MW

Az izraeli légierő F–35 -ös vadászgépe egy archív felvételen

Forrás: AFP

Fotó: Jack Guez

Az Al-Masirah jemeni tévécsatorna közlése szerint a kikötői olaj- és dízelraktárakat és a helyi áramszolgáltató vállalatot ért csapásoknak halálos áldozatai és sebesültjei is voltak.

Pénteken a huszi lázadók által végrehajtott dróntámadásban egy ember életét vesztette és legkevesebb tízen megsebesültek Tel-Aviv központjában, az Egyesült Államok nagykövetségének közelében.

Az izraeli hadsereg szombaton közölte, hogy

az izraeli harci repülőgépek az elmúlt hónapokban Izrael ellen végrehajtott több száz támadásra válaszul mértek csapást Hudajdában található huszi katonai célpontokra.

A szaúd-arábiai al-Arabija hírcsatorna szerint tizenkét izraeli vadászrepülőgép vett részt a támadásban, köztük F–35-ös vadászgépek is.

Több mint harminc halottja van a szombati izraeli támadásoknak Gázában

Legkevesebb 30 palesztin halálos áldozata volt szombaton a Gázai-övezetben az izraeli erők támadásainak – közölték a helyi egészségügyi hatóságok. Az izraeli tankok Rafah nyugati és északi részén nyomultak előre.

A szombati halálos áldozatok között volt egy helyi újságíró, Mohammad Abu Jasszer, felesége és két gyermeke is. A család akkor vesztette életét, mikor házukat, a Gázai-övezet északi részén izraeli találat érte

– közölte egy helyi orvos.

Az iszlamista Hamasz terrorszervezet által irányított gázai kormányzat sajtóirodája szerint Abu Jasszerrel együtt

már a palesztin média 161 munkatársa vesztette életét a háború kezdete óta.

Az izraeli katonai csapásokban az elmúlt 24 órában 37 palesztin halt meg Gáza-szerte, és a támadások számos házat is leromboltak. A Nuszeirat menekülttáborban, a Gázai-övezet középső részén, izraeli légicsapás ért egy többemeletes házat, sokan megsebesültek, köztük két újságíró – mondták el a mentésen dolgozók.

Helyi lakosok beszámolói szerint a Rafahban előrenyomuló izraeli tankok a város nyugati részén a Hamasz vezette fegyveresekkel vívott heves harcokban elfoglaltak egy magaslatot.

Az izraeli hadsereg közlése szerint csapatai folytatják a rafahi előrenyomulást, és az elmúlt napokban számos fegyverest megöltek a város nyugati részén, a Tel al-Szultan negyedben. Hozzátették: Gáza középső részén az izraeli hadsereg a katonai infrastruktúra elleni rajtaütéseket hajtott végre.

Az izraeli hadsereg arról is beszámolt, hogy az övezet középső részén palesztin fegyveresekre csaptak le egy épületben. A hadsereg azzal vádolta a gázai fegyvereseket, hogy a civil struktúrát és a lakosságot kihasználják katonai céljaikra, de a Hamasz és más csoportok ezt visszautasították.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában