Amerikai elnökválasztás

2024.07.12. 07:15

Joe Biden kitart amellett, hogy indul az elnökválasztáson (videó)

Joe Biden továbbra is kitart az elnökjelöltség mellett. A politikus erről sajtótájékoztatón beszélt Washingtonban csütörtökön a NATO-csúcstalálkozó lezárását követően.

MW

Joe Biden amerikai elnök beszédet mond a NATO 32 tagállama állam- és kormányfőinek vacsoráján a washingtoni Fehér Ház Keleti termében 2024. július 10-én, a védelmi szövetség alapításának 75. évfordulója alkalmából tartott háromnapos csúcstalálkozó második napján

Forrás: MTI/EPA/Bloomberg pool

Fotó: Ting Shen

A demokrata elnök a legalkalmasabb személynek nevezte magát arra, hogy elinduljon az elnökválasztáson. Azzal érvelt, hogy egyszer már sikerült legyőznie Donald Trumpot a választáson. Hozzátette, hogy ezt újra meg fogja tenni. Arról is beszélt, hogy még nem fejezte be azt a munkát, amit elkezdett.   

Hangsúlyozta, hogy még hosszú a kampány, és példaként azt mondta, hogy öt olyan elnök is volt, akik röviddel az elnökválasztás előtt alacsonyabb támogatottsággal rendelkeztek, mégis győzni tudtak.   

Az elnök a NATO-csúcstalálkozót, a tagok közötti konszenzust méltatva nagy sikernek minősítette.   

A politikus ismét megerősítette, hogy kitart az Ukrajna mögötti támogatásban, és erősnek ítélte a NATO-t. Hozzátette, hogy az erős NATO lényeges az amerikai biztonság szempontjából.   

Joe Biden több ponton élesen bírálta hivatali elődjét, a jelenlegi republikánus elnökjelöltet. Donald Trumpról azt állította, hogy nem érez elkötelezettséget a NATO iránt, és nem tartja kötelességnek az alapszerződés kollektív védelemről szóló 5-ös cikkelyének betartását.

Joe Biden elnökjelöltségtől való visszalépését az elmúlt két hétben, a június végén tartott televíziós elnökjelölti vitán mutatott szereplése nyomán sürgette több demokrata párti politikus és közéleti személyiség, valamint befolyásos médiumok is visszalépésre szólították fel. Kedden George Clooney, filmszínész a New York Times napilap által közölt írásában érvelt amellett, hogy Joe Bidennak vissza kellene adnia a demokrata elnökjelöltség jogát, és átengedni a szerepet.

Putyinként mutatta be Joe Biden Zelenszkijt (videó)

Biden elnök csütörtök este megrökönyödést váltott ki, amikor Volodimir Zelenszkij ukrán elnököt „Putyin elnökként” mutatta be – számolt be a New York Post.

„És most szeretném átadni a szót Ukrajna elnökének, akiben legalább akkora bátorság van, mint amennyi elszántság. Hölgyeim és uraim, Putyin elnök úr”

– hangzott el az ominózus mondat. A nézőtéren sokan látszólag összerezzentek, amikor a szavak elhagyták az elnök száját.  

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában