Tiltakozás

2024.08.01. 15:25

Rétvári: kétmilliárd ember meggyőződésének a megsértése elfogadhatatlan

Rétvári Bence szerint nem hagyható szó nélkül, ami a párizsi olimpia megnyitóján történt és a tiltakozásnak minden módon hangot kell adni – írja az MTI.

MW

A francia csapatot szállító hajó a Szajna folyó egyik kivilágított hídja alatt halad át a 2024-es párizsi nyári olimpia megnyitóünnepségén 2024. július 26-án

Forrás: MTI/EPA/PA pool

Fotó: David Davies

A Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) alelnöke Facebook oldalán közzétett állásfoglalásában azt írta:

„józan ésszel fel nem fogható”, hogy egy világesemény nyitányában hogy kaphatott helyet egy világvallás nyílt és durva megsértése.

Rétvári Bence úgy fogalmazott: a sport nagyszerűsége pont abban rejlik, hogy ízlésbeli és meggyőződésbeli különbségekre tekintet nélkül tudja egyesíteni az embereket.

Az olimpia egy békés megmérettetés, a kitartás, a sportszerűség ünnepe, és ebbe rondított bele az olimpia nyitánya. Az utolsó vacsorát kifordító jelenet mindennel szembe megy, amit az olimpiai eszme és az emberi jóérzés jelent. Nem egyesít, hanem megoszt, nem felemelő, hanem felháborító – értékelt a kereszténydemokrata politikus.

Rétvári Bence rámutatott: kétmilliárd ember meggyőződésének a megsértése elfogadhatatlan, de ugyanúgy az lenne mások meggyőződésének szándékos kigúnyolása is. Ráadásul egy olyan országban, aminek a kultúrája keresztény gyökerekből táplálkozik, ez különösen felháborító – összegzett.

A KDNP alelnöke feltette a kérdést, nem volt egy józan ember sem, aki azt mondta volna, hogy „ez azért mégis sok, inkább hagyjuk ki. Vagy sok ilyen ember volt, aki ezt gondolta, de senki sem merte kimondani, mert féltek, hogy azonnal megbélyegzik őket az LMBT-aktivisták, és gyorsan elveszíthetik akár az egzisztenciájukat is?”

Rétvári Bence szerint ez is szégyen, az is szégyen. Lehet, hogy a leégett Notre Dame-ot nem is ott kellene felépíteni, ahol a kereszténység a gúny tárgya, hanem egy olyan országban, ahol a büszkeség tárgya – jegyezte meg.

Hozzátette: sokan elmondták, hogy a keresztényekkel rendre meg mernek tenni ilyeneket, mert a keresztények békések, a muzulmánokkal nem mernék, mert másnapra lángokban állna a város. De attól, hogy nem vagyunk agresszívek, még ez nem tehető meg velünk, és nekünk ezt nem kell eltűrnünk – jelentette ki a kereszténydemokrata politikus, aki aláhúzta: ez tűrhetetlen. Kiemelte, minden módon hangot kell adni a tiltakozásnak, majd a Citizengo.org: Védjük meg a hitünket! Nemzetközi tiltakozás a párizsi olimpián elkövetett istenkáromlás ellen petíciójának aláírására biztatott.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában