76 tagot számlál a szűk család Lukácséknál

Egy gyerek van, és 12 szoba. Még mielőtt messzemenő következtetéseket vonnánk le ezekből az adatokból, gyorsan tegyük hozzá, hogy egy gyerek él a szülőkkel – a legkisebb lány –, de valójában ennél nagyobb a létszám. Lukács Ernőnek és feleségének húsz gyereke, 37 unokája és két dédunokája van. Menyekkel, vőkkel, élettársakkal együtt a szűk családi kör 76 tagú. Tágas a lakás, szükség esetén száz főre is tudnak teríteni.

Sokáig Fácánkerten éltek, aztán 1990-ben megvettek egy felújításra szoruló kúriát Tolnaszigeten. Rendbe hozták, és több lábon álló gazdaságot alakítottak ki. Növénytermesztés, állattenyésztés, szinte nagyüzemi méretekben. – Most már leszálló ágban vagyunk – mondja a 75 éves családfő. A földek, a traktorok, a gépek nagy részét eladtuk, a gyerekek önálló életet élnek, a saját szakmájukban dolgoznak. Van köztük kőműves, cukrász, ács, varrónő, virágkötő, fodrász, kozmetikus. Mezőgazdasággal foglalkozó „földesztergályos” is van, de, mivel erősen megromlott a látásom, már csak kis területet művelünk. Annyit, amennyin az állatok takarmánya megtermelhető.

– Állat is több volt régebben?
– Több, de azért most is van néhány tehén, hét racka juh, 60-70 disznó meg 18 ló. Ők a kedvenceim. Az elsőt hétéves koromban szereztem. Kaptam karácsonyra egy focilabdát, azt eladtam, s az árán vettem egy lovacskát. Most nóniuszokat tartok. Ez őshonos magyar fajta. Minden fedeztetésnél, minden elletésnél ott vagyok. Már vagy hetven csikót segítettem a világra. Van konflisom, kocsim, hintóm, néha ötös fogattal megyek be Tolnára.

– A gyerekek, az unokák is ilyen szorgalmasak?
– Hát, sokuk már többre becsüli a tévét meg a számítógépet a kétkezi munkánál. Ha hívom őket gyümölcsöt szedni, azt mondják, hogy nincs kedvük. Én meg azt felelem, hogy jól van, akkor szedjük kedv nélkül! Gondolkodtam, hogy ki kéne fejleszteni a csúzlis meggyet, barackot, almát, ami ha megérett, belövi magát az asztalra, lehetőleg eső után, megmosottan.

– Szóval gyümölcsfa is van bőven...
– Körülbelül száz. Meg negyven tőke szőlő. És kikapcsolódásképpen telepítettem két hektár bodzát.

– Nyári szabadság?
– Elmentünk pár évvel ezelőtt Zalakarosra. Abban az volt a legjobb, mikor hazajöttünk. Itthon szeretünk tenni-venni a feleségemmel. Mások azon iparkodnak, hogy lázas igyekezetnek tűnjön, amit csinálnak, de nehogy munkává fajuljon. Mi viszont úgy dolgozunk, keményen, hogy nem is látszik munkának. Mintha üdülnénk. Jól érezzük magunkat, élvezzük a család és a ház körüli tennivalók ellátását. Játszva neveltük a gyerekeket megbízható, egyenes emberekké.

– Megérte?
– Szerintem rosszul érezném magam, ha ezt nem így csináltam volna végig. A feleségemmel mindenben egyetértünk, soha nem veszekedtünk, pedig 52 éve vagyunk házasok, és nagy megpróbáltatásokon mentünk át. Mikor a fácánkerti tanyán éltünk, 16 évig villanyunk se volt. És egymás után születtek a gyerekek... Üstökben melegítettük a kútvizet a főzéshez, mosogatáshoz, fürdetéshez és az éjszakába nyúló kézi mosáshoz. Segélyt soha nem kértünk, ezért is tisztelettel néztek ránk sokan. A hírünk még a miniszterelnökhöz is eljutott. Pécsről jövet egyszer meglátogatott bennünket. Csörgött a telefon: „Jó napot kívánok! Orbán Viktor vagyok.”. Majdnem azt mondtam, hogy „Én meg Sophia Loren”, de megszakadt a vonal. Kiderült, hogy akkor értek a bátaszéki alagúthoz. Pár percre rá megint felhívott, s akkor már komolyan vettem. Eljött, hozott a gyerekeknek húsz könyvet, a feleségemnek húsz szál virágot, nekem húsz üveg bort. Közvetlen hangon, kedélyesen elbeszélgettünk. Szimpatikusak voltunk egymásnak.