Bonyhád szülötte huszonnégy csatát vívott a gaz ellenséggel

Vörösmarty Mihály tanítványa az igencsak zűrösre sikeredett bölcsész és katonaiskolás évek után hasonlóan zajos pályafutást mondhatott magáénak a reformkori Tolna megyében – mondta el lapunknak a megyei levéltár nyugalmazott igazgatója. – Nem volt több húsz évesnél, amikor már országos hírnevet vívott ki tetteivel. Perczel Mór volt az, aki Miklós nevű testvérével együtt a később Kossuth Lajos által felkarolt, országossá tett védegyleti mozgalmat elindította a Dél-Dunántúlon. Az 1843/44-es országgyűlésen, mint Tolna megyei követ, Szemere Bertalannal együtt a legtöbbször szólalt fel a magyar nyelv ügyében.

Ezek után nem is meglepő, hogy 1848 márciusában Vörösmarty Mihály és Fényes Elek mellett Perczel Mór is ott van Pilvaxban, mint a 12 pont egyik megfogalmazója. Kiapadhatatlan energia jellemezte szerepvállalásaiban: volt közcsendi bizottmányi tag, belügyminiszteri osztályigazgató, országos rendőrfőnök, majd a nemzetgyűlési képviselőválasztáson Bonyhád és a fővárosi Víziváros is képviselőnek választotta. A képviselőházban minden, hazát érintő kérdésben véleményt nyilvánított. Nem félt az összeütközéstől: így Kossuth Lajossal, Mészáros Lázárral, de német nyelvű vezénylés témában az egész országgyűléssel összerúgta a port. Tehetetlennek nevezte a délvidéki főparancsnokot, Bechtold Fülöp tábornokot, akivel ezért kardpárbajra is kényszerült. Pesti katonákból, polgárokból és bécsi diákokból megszervezte a „Győzni vagy meghalni!” feliratos lobogó alatt hadba vonuló Zrínyi zászlóaljat.

Egyik kierőszakolója volt pákozdi csata vállalásának. Az ozorai fényes sikerrel végződő, Karl Roth császári tábornok elleni hadi operáció vezére, majd a muraközi harcok sikeres irányítója. Mindezekért tábornoki kinevezést kapott. A többi tábornoktól eltérően a haza iránti elkötelezettsége soha nem volt megkérdőjelezhető, de a körültekintő hadvezetés nem mindig volt erénye. A szabadságharc legtöbb csatát vállaló vezéreként huszonnégy ütközetbe vezette a korántsem kellően felszerelt hadfiakat. A hat vesztes csata azonban számos tanulsággal szolgált.

A magát első számú vezérnek tartó, a szabadságharc végére tábornagyi rendfokozatot és első osztályú érdemrendet kapó, számos alkalommal megsértődő, átmenetileg vissza is vonuló Perczel Mór nem kis energiáját emésztette fel Görgei Artúr-ellenessége, akit halogató taktikájáért hazaárulónak tartott. Bem sérülésekor nem vállalta a főhadvezérletet Temesváron, a szabadságharc utolsó nagy csatájában. A vereség után Törökországba emigrált. Távollétében halálra és vagyonelkobzásra ítélték, jelképesen felakasztották. Törökországot elhagyva az Angliához tartozó Csatorna–szigetek egyikén, Jersey földdarabkáján telepedett le és ott élt nagy nyomorban. A piemonti–francia együttműködéssel folyó osztrákok elleni háborúban egyik szervezője volt a magyar légiónak.

A kiegyezést követően tért haza, az első országgyűlésen a zalaegerszegi kerület képviselőjeként a Deák-pártiak számát gyarapította. A látványos ünneplések, kitüntetések elbizakodottá, önhitté tették. Kossuth Lajos elleni politikai kirohanásaival elsősorban önmagának ártott. Az Országos Honvédegyletben folyó belső áskálódások ellen számos beszédet mondott. Idővel felismerte elszigetelődését, valamint az ehhez járuló családi tragédiák miatt a visszavonulás mellett döntött. Ezt követően családi iratok rendezgetésével, önéletrajzának, önigazoló munkáinak elkészítésével foglalkozott. Halálakor életének hosszabb-rövidebb értékelése száztíz (!) újságban volt olvasható.

Könyvet is írt a történelmet formáló nemesi családról

Dr. Dobos Gyula nyugalmazott főlevéltáros, levéltár-igazgató, címzetes főiskolai docens 1944 április 4-én született a Somogy megyei – akkor Tolna megyéhez tartozó – Tengődön. Szegeden szerzett magyar-történelem szakos középiskolai tanári, majd az Eötvös Loránd Tudományegyetemen (ELTE) népművelői, utóbb levéltárosi végzettséget. Történelemből doktorált. A Babits Mihály Művelődési Ház igazgatója volt 1976–80-ig, ezután a megyei levéltárban dolgozott igazgatóhelyettesként, majd 21 éven át – 2011-es nyugdíjba vonulásáig – igazgatóként vezette az intézményt. Kutatta és publikálta a Perczel család történetét, részt vett Tolna város monográfiájának elkészítésében, közreadott több tanulmányt és mintegy kétszáz cikket. Szerkesztői munkásságát több mint harminc kötet jelzi. A Perczelek című könyve 2001-ben, a Tengőd évszázadai című monográfiája 2012-ben jelent meg.