Ez a leghosszabb hazai tanösvény

A Mohácsi Történelmi Emlékhely kezelője a Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatósága. Ebből adódóan az igazgatóság a fő szervezője a II. Lajos-zarándoklatnak, amit 2016-ban indítottak először. Ezekben a napokban teljesítik a Tolna megyei szakaszt a résztvevők – gyalogosok és lovasok –; a cél az, hogy a csatavesztés ötszáz éves évfordulójára, 2026-ra bejáratott program legyen.

Érdről indultak, szombaton álltak meg Pakson, vasárnap Tolnán, tegnap a megyeszékhelyen is fogadták őket, és augusztus 29-re érkeznek Mohácsra. Mindenütt tisztelegnek az emléktáblák előtt. A lovasok vezetője, Csepin Péter, a gyalogosoké dr. Négyesi Lajos. Az idén a kánikula és a felhőszakadás is nehezítette az útjukat.

A nemzeti park őrszolgálat-vezetője, Varga Zsolt elmondta: tulajdonképpen ez az ország leghosszabb tanösvénye. Akik végigjárják, végigzarándokolják a több mint százhetven kilométert, az emléktáblák szövegeiből megtudhatják, hogy az adott helyen kik csatlakoztak a király seregéhez, mikor indultak tovább Mohácsra, illetve a csata után az előrenyomuló törökök mikor érkeztek meg a településre.

– Mint minden nemzedéknek, a mostaninak is át kell gondolnia viszonyát ehhez a mohácsi csatához, amelyet a magyarok többsége történelmünk egyik legnagyobb tragédiájának tekint – mondta el dr. Pap Norbert az MTA doktora. – Joggal, ám abban már nincs egyetértés, hogy min és kiken múlott a gyászos vereség, és ami utána következett: a szörnyű hódoltság kora. A közelgő évforduló jó alkalom arra, hogy a történészek újra megvizsgálják a magyar állam vereségéhez vezető utat, magát az ütközetet és annak következményeit.

Erre a feladatra vállalkozott az MTA Bölcsészettudományi Kutatóközpont és a Pécsi Tudományegyetem együttműködésében létrehozott kutatócsoport Fodor Pál és dr. Pap Norbert vezetésével. Hat nagy témakörben indultak új módszereken alapuló kutatások: az ütközet főbb helyszíneinek meghatározása, az események pontosabb rekonstruálása, a csatára, előzményeire és következményeire vonatkozó régi források újraértelmezése és új források feltárása, régészeti kutatások, az ütközet emlékezete a történetírásban, művészetben, irodalomban, folklórban, zenében és néphagyományban.

– A 2018 elején indult munka máris sok új eredménnyel szolgál. A csata helyszínét illetően több mint száz éve zajlanak a viták. Nem tudjuk biztosan, hol vertek tábort a seregek, és hol volt az ütközet centruma. Ehhez vitt közelebb, hogy sikerült megtalálni a csata egyik helyszínén a 17. században létesített és a 20. század elejéig emlékezetben tartott oszmán győzelmi emlékmű pontos helyét.

A másik fontos eredményt a korabeli történetírás teljes körű vizsgálata hozta, mert kimutatta, hogy rögtön a csata után megkezdődött az a mai napig is folyó bűnbakkeresés, amelynek elsősorban a Jagelló-uralkodók és Szapolyai János estek áldozatául. Lejáratásukban nagy szerepet játszottak a trónra áhítozó Habsburgok, s az ő szempontjaik szivárogtak át a későbbi magyar történetírásba is. A folyamat másik nagy nyertesei a Hunyadiak lettek, akik valódi teljesítményüknél jóval pozitívabb megítélést kaptak az utókortól” – fogalmazott dr. Pap Norbert kutatásvezető.