Teol.hu videó

2024.08.30. 13:06

Idős férfit kellett újraéleszteni a Vöröskeresztnél történt balesetben, de sajnos elhunyt (videó)

Súlyos baleset történt Szekszárd határában a 6-os és a 63-as utak kereszteződésében: két személyautó ütközött össze, az egyikben egy idős férfi utazott, akit a helyszínen próbáltak újraéleszteni.

Teol.hu

Amint arról korábban beszámoltunk, súlyos baleset történt Szekszárd határában. Szedres felől Tolna irányába próbált áthajtani a Skoda Fabia, és vélhetően nem adott elsőbbséget a 6-os főúton Budapest irányából Szekszárd felé tartó Volkswagen Caddynek. Úgy tudjuk, a nagyobb járműben utazó sofőr próbálta kormányzással elkerülni a balesetet, ám a hatalmas ütközést így sem tudta elkerülni. Mindkét járműben csak a sofőrök utaztak.

A fotón is jól látszik, hogy hatalmas erővel csapódott össze a két autó.
A fotón is jól látszik, hogy hatalmas erővel csapódott össze a két autó.
Fotó: Makovics Kornél

A Skodát vezető idős férfit – úgy tudjuk – a helyszínre érkező, a mentésben részt vevő szakemberek kezdték újraéleszteni. Egy szemtanú, aki elmondása szerint mentősként dolgozik, azt mondta portálunknak, éppen akkor értek oda, amikor az áldozatot kiemelték a járműből, így azonnal odasietett segíteni az újraélesztésben.

Egy másik férfi pedig arról számolt be portálunknak, legalább tizenöt percig próbálták újraéleszteni az idős férfit, akihez időközben mentőhelikopter is érkezett. Ottjártunkkor az áldozathoz infúziót hoztak, így a pulzusa vélhetően visszatért, ám a mentőhelikopterbe még nem tették be.

A helyszínen a 136-os kilométerszelvényben lévő körforgalomnál az 5112-es útra terelik a Tolna felől érkezőket. A 139-es kilométernél lévő körforgalomnál terelik el a Szekszárd felől érkezőket. A 63-as főútról jobbra, kis ívben Szekszárd irányába lehet kikanyarodni.

Frissítés (16:03-kor):

Debreceniné Farkas Edit sajtóreferenstől megtudtuk, hogy a baleset halálos kimenetelű volt. A helyszínelés és műszaki mentés idején forgalomkorlátozás volt érvényben. 16 órától a főút ismét teljes szélességében járható.

Előzmény: egy férfi közlekedett autóval a 63-as főúton a 6-os főút irányába. A kereszteződéshez érve kanyarodása során figyelmen kívül hagyta az „Állj! Elsőbbségadás kötelező!” jelzőtábla utasítását, és kihajtott a Paks irányából Szekszárd irányába közlekedő személygépkocsi elé. A két jármű összeütközött. A balesetben a kanyarodó járművet vezető férfi a helyszínen elhalálozott.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában