Megmérettetés

2 órája

Lőverseny Deák János emlékére

Az idei évben ötödször, október 17-én rendezték meg a Tolna Vármegyei Lőverseny elnevezésű megmérettetést a szászvári lőtéren.

Teol.hu

Forrás: police.hu

A versenyt most is a 2019-ben fiatalon elhunyt lőkiképző, Deák János emlékére ajánlották fel. A verseny célja a fegyveres szolgálatot ellátó egységek tagjai lőkészségének összemérése, a lőfegyver-kezelési és lőfegyver-használati jártasság fejlesztése volt.   

A megmérettetésen a Tolna vármegyében szolgálatot teljesítő rendőrök, valamint a vármegyei rendőr-főkapitányság által alkalmazott fegyveres biztonsági őrség tagjai vettek részt. A versenyen 8 – egyenként három fős – csapat indult.

A versengést Szabó Csaba rendőr dandártábornok, vármegyei rendőrfőkapitány nyitotta meg. Ezt követően a versenyzőknek egyéniben három, számos akadállyal tarkított pályán kellett teljesíteni a legjobb tudásuknak megfelelően. A negyedik pályán pedig a regisztrált 8 csapat tagjainak közösen kellett megküzdeni az akadályokkal. A lőkiképzők teljesítményét külön értékelték.

A verseny végén négy kategóriában hirdettek eredményt.   

A női kategória:
I.   Dr. Kárpáti Réka r. őrnagy Tolna VMRFK

II. Blatt-Németh Judit r.hadnagy Paks Rk.

III. Szabó Eszter Erika r.őrmester Paks Rk.

kép

A férfi kategória:

I.   Kadosa Erik r. főhadnagy Tolna VMRFK

II.  Kertész Roland r. zászlós Tamási Rk.

III. Enyedi Levente r.hadnagy Bonyhád Rk.

kép

Csapat:
I.   Megye: Dr. Kárpáti Réka r.őrnagy, Kadosa Erik r.főhadnagy, Szemes Norbert r. törzszászlós

II. Vegyesköret: Rapp Mátyás r.törzszászlós Szekszárd Rk., Gulyás Dominik r.törzsőrmester

                           Dombóvár Rk., Kertész Roland r.zászlós Tamási Rk.

III. Dombóvár Rk./ Csontozók: Sátor Zoltán r.törzszászlós,  Vincze József r.őrmester, Farkas

                                                   Zsolt r.zászlós.

kép

A Speciális kategória, melyben a lőkiképzők versenyeztek:

I.  Bék Tamás r. főtörzszászlós Bonyhád Rk.

II. Pogrányi Balázs, r.zászlós Szekszárd Rk.

III.Héregi Tamás r. törzsőrmester Paks Rk.

kép

Gratulálunk az eredményekhez!


 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában