2023.06.18. 15:52
Kinyitott a Szekszárdi Családbarát Strand- és Élményfürdő
Ismét fogadja a látogatókat a Szekszárdi Családbarát Strand- és Élményfürdő.
Hat medencében lehet megmártózni (Fotó: Makovics Kornél)
Mint azt Bay Attila, a létesítmény vezetője elmondta, az épület már június 16-án, pénteken kinyitotta kapuját. A nyitvatartási időt tekintve, takarékossági okból változás történt: reggel hat óra helyett kilenc órától lehet – este nyolc óráig – a szolgáltatásokat igénybe venni. Ez azt jelenti, hogy a kora reggeli úszás lehetősége megszűnt, helyette este hattól nyolc óráig van mód erre a tevékenységre.
A vendégek hat medence közül választhatnak, pancsoló gyermekek és jól úszó felnőttek egyaránt megtalálhatják a számukra megfelelő vizes teret. Bay Attila hozzátette, hogy a pénzügyi lehetőségek függvényében javítottak a korábbi, nem igazán kedvező állapotokon, építmény állagon. Például a medence felületek több mint harminc százalékát felújították, valamint rendbe tették a röplabda és kézilabda pályát is.
Kinyitott a Szekszárdi Családbarát Strand- és Élményfürdő
Fotók: Makovics KornélMint arról korábban már beszámoltunk, a helyreállítás hatalmas ütemben zajlott, harmincan dolgoztak megfeszített tempóban. Az előforduló kedvezőtlen, esős idő ellenére június 15-re elkészült a strand. Miután lekerekítették a medencék éles sarkait, széleit, a létesítmény a korábbihoz képest biztonságosabb lett.