A téma a köszönet, a hála volt

2024.06.18. 17:19

A reformátusok ifjúsági referense a bátaszéki lelkész

A kis református közösségek összefogva erőssé, naggyá válhatnak. Gyakran találkoznak, főleg a fiatalok, az úgynevezett konfi-ifi rendezvényeken. A 12-18 év közöttiek programjainak lebonyolítását fiatal felnőtt hívők, lelkészek, hitoktatók segítik. Kéthavonta szerveznek valamit: ifinapokat, bálokat, táborokat, melyeken ismeretek, lelki élmények, barátok szerzésére van mód.

Wessely Gábor

Résztvevők a templomkertben (beküldött fotó)

A Tolnai Református Egyházmegyében a bátaszéki lelkipásztor, Fekete Zoltán az ifjúsági referens. Arra törekszik, hogy minél több gyülekezetet bevonjon ebbe a munkába, s azok így, mint összekovácsolódó közösségek, megerősödhessenek. Legutóbb Nagydorogon tartottak összejövetelt, ahol a Surányi Réti Katalin által vezetett gyülekezet volt a vendéglátó. A találkozó témájául a köszönetet, a hálát választották. Erről beszélgettek együtt és kiscsoportokban is. S persze a kikapcsolódás, a játék, a zene is a program része volt.

Éneklés az ifjúsági zenekar kíséretével (beküldött fotó)

Legközelebb a nyári táborokban jönnek össze a református fiatalok, ahol általában száz körüli a résztvevők száma.

 

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában