Ennek hiányában zárolják a számlát

2 órája

Haláleseti rendelkezés, így férhetnek hozzá az elhunyt bankszámlájához a családtagok

Még mindig kevesen tudnak róla, hogy bankszámla nyitásakor – de lehet később is – érdemes megjelölni azt a személyt, akire halálunk esetén a számlakövetelésünket átruházzuk. Ez magyarul azt jelenti, hogy akit ebben a nyilatkozatban megjelölünk, ő halálunk esetén megkapja a számlánkon található összeget. Nem kell neki megvárnia a hagyatéki eljárás végét, vagyis a haláleseti rendelkezés nagyon praktikus a családtagok miatt is.

Mauthner Ilona

A legtöbb családban jellemzően közös a bankszámla, és általában a férj nevén van, a feleség pedig a társkártyát használja. Innen utalják a havi szolgáltatási díjakat, a felvett hitel törlesztését, a fűtés, a víz, a szemétszállítás, az internet, a kábeltévé díját és még sorolhatnánk mennyi átutalást. A gond akkor van, ha a családfő meghal és a bankszámláját zárolják, mert a haláleseti rendelkezés elmaradt.

Haláleseti rendelkezés: érdemes ezt a nyilatkozatot megtenni a pénzintézetnél, hogy ne zárolják a bankszámlát
Haláleseti rendelkezés: érdemes ezt a nyilatkozatot megtenni a pénzintézetnél, hogy ne zárolják a bankszámlát
Forrás:  Shutterstock/illusztráció

Hiányzott a haláleseti rendelkezés, zárolták a bankszámlát

Közeli szerettünk elveszítése lelkileg és érzelmileg nehéz időszak, de az amúgy sem könnyű heteket, hónapokat tovább nehezítheti, ha a család megélhetését biztosító pénz, megtakarítás az elhunyt bankszámláján volt elhelyezve. A számlatulajdonos halálával ugyanis megszűnik a rendelkezési jog is, így egészen addig, amíg a hagyatéki eljárás le nem zajlik, és a jogerős hagyatéki végzés alapján a bankszámla örökösének személye nem igazolható, a számlát a pénzintézet zárolni fogja.

Jelenleg a hagyatéki eljárások rendkívüli módon elhúzódnak, gyakran egy év megközelítőleg az az időtartam, ami a halálesettől a hagyatéki tárgyalás megtartásáig eltelik. Ez pedig hosszú idő, és nem csak átmeneti nehézséget okozhat a számla zárolása. 

– Nekünk senki nem mondta a pénzintézetnél, hogy lehet ilyen nyilatkozatot tenni. Azt gondoltam, ha közös a bankszámlánk a férjemmel, akkor én is egyenrangú társa vagyok a banknál. Mellbe vágott a hír, amikor nem fértem hozzá a pénzünkhöz, pedig az én fizetésem is erre a számlára ment. Nem tudtuk befizetni a számláinkat. Amikor reklamáltam, akkor szembesültem azzal, hogy haláleseti rendelkezést kellett volna tennie a férjemnek – mondta Kenéz Pálné, szekszárdi olvasónk.

A végrendelet önmagában nem helyettesíti a nyilatkozatot

Sokan úgy gondolják, azzal, hogy végrendelet készült vagy esetleg egyedüli örökösei az elhunytnak, ez a probléma áthidalható, ez azonban nem így van. Erre a helyzetre is az jelenthet megoldást, ha a számlatulajdonos a halála esetére úgynevezett haláleseti rendelkezést tesz. Amennyiben tehát egy számlához ilyen nyilatkozat tartozik, akkor az érintett számlán található összeg nem tartozik az elhunyt hagyatékába, hanem felette a kedvezményezett a hagyatéki eljárás lefolytatásától függetlenül, szabadon rendelkezhet. Több kedvezményezett is megjelölhető, ilyen esetben a halál esetére szóló rendelkezésben megjelölt arányban illeti meg a kedvezményezetteket a halál időpontjában fennálló fizetési számla egyenlege, illetve a betét összege.

Általában a számlatulajdonosnak külön kell intézkednie 

A nyilatkozat a számlanyitáskor vagy később bármikor megtehető, az adott pénzintézet által biztosított megfelelő nyomtatvány kitöltésével. A haláleseti rendelkezés csak bizonyos számlatípusokra érvényes, például a fizetési számlákra és a betétszámlákra. Az értékpapírszámlákra nem. A kedvezményezett csak akkor férhet hozzá a számla egyenlegéhez, ha a bank számára bemutatja a számlatulajdonos halálát igazoló dokumentumot, például a halotti anyakönyvi kivonatot.

Fontos információ: a rendelkezés által érintett bankszámla nem része a hagyatéknak. Azonban fontos megjegyezni, hogy a haláleseti rendelkezés nem zárja ki a kötelesrészre jogosultak igényeit. Az örökhagyó leszármazója, házastársa vagy szülője kérheti a kötelesrészt, ha annak feltételei fennállnak. Ebben az esetben a haláleseti rendelkezéssel érintett bankszámlán lévő összeg is része lehet a kötelesrész alapjának, és a kedvezményezettnek felelőssége lehet annak kifizetése iránt, ha az a hagyatékból nem elégíthető ki.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában