Férfi futsal

2 órája

Megtört a jég: a Tolna-Mözs megszerezte idénybeli első győzelmét (galériával)

A Nagykanizsa elleni 6–2-es hazai sikerrel idénybeli első győzelmét ünnepelhette az NB II-es futsalbajnokságban a Tolna-Mözs férficsapata.

Dahud Emil

A találkozón minden úgy történt, ahogyan azt Ágics Péter játékos-edző és csapata eltervezte, a hazaiak Kneller Balázs találatával már az első percben megszerezték a vezetést, melyet a félidő végéig követett további két tolnai gól. Zalai ellenfelüknek sikerült még az első felvonásban szépíteni, így a Tolna-Mözs játékosai kétgólos előnnyel vonulhattak pihenőre.

Először ünnepelhetett győzelmet a bajnokságban a Tolna-Mözs
Először ünnepelhetett győzelmet a bajnokságban a Tolna-Mözs
Forrás: Tolna-Mözs FSE

Folytatódott a tolnaiak menetelése a második játékrészben is, ahol szintén nem kellett sokat várni az újabb gólra. Ezúttal Ágics, aki az előző, Sárbogárd elleni Magyar Kupa mérkőzésen mesterhármast szerzett, vette be a Nagykanizsa kapuját, és a meccs hátralévő idejében hasonlóan alakultak az események, mint a szünet előtt. Két újabb hazai találattal, és egy vendég „becsületgóllal” végződött a zárófelvonás.

A Tolna-Mözs ezzel az idényben először ünnepelhetett győzelmet, és négy ponttal a tabella hetedik helyéről várja a következő fordulót, amelyben az Asterix Érd vendégeként lép majd pályára jövő hétfőn.

Férfi Futsal NB II. Nyugati csoport 5. forduló
Tolna-Mözs FSE–Nagykanizsa Futsal Club 6–2 (3–1)
Tolna, v.: Aczél (Minda, Mígh)
Tolna-Mözs: Merkl D. – Várda Á., Kneller, Keszthelyi, Ágics. Csere: Frankovszky, Pál A., Szabó G., Orsós
Gólszerzők: Kneller (1.,32.), Keszthelyi (10.), Pál A. (15.), Ágics (21., 40.), illetve Schuller (20.), Bolla (35.)

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában