Perverz alakról szólnak a hírek

Tolna vármegyei szülőként sokszor ábrándozom, hogy talán Európa egyik legcsendesebb vidékén élünk. Nincs minden sarkon bűnözés, emberrablás, fegyverropogás. Ez akár megnyugtató is lenne, de csak visszhangzik bennem, amit a rendőr ismerősöm mondott: „Nincs olyan, hogy jó a statisztika. Mert bűnügyek és bűntények tekintetében, ha csak egy történik, az is sok. Mert mi nem a számokat, hanem az embereket nézzük.” 

Legutóbb szülőtársam története józanított ki. Egy alak ólálkodik a játszótereken, és olyan visszataszító dolgokat tesz a gyerekek szeme láttára, amit még egy felnőtt sem akarna végignézni. Döbbenten hallgattam ezt a történetet, és a családom biztonságát kezdtem mérlegelni. 

Szülőként a fő kérdés, ami bennem motoszkál: mit tehetek, ha szembesülök egy ilyen helyzettel? Tudom, önbíráskodni nem lehet, hiába lenne sokszor a legcsábítóbb megoldás. Példát kell mutatni, erőt sugározni gyerekeink felé. Csak belülről, szívszorító aggodalommal figyelem, milyen világ veszi körül őket. Mert bármilyen messzinek tűnhet a nagyvilág veszélye, egy beteg elme a szomszédunkban is élhet, és elérhet akár egy kisvárosi játszóteret is.

Tudom, nem építhetek mindenhová láthatatlan falakat, nem zárhatom őket burokba. Talán a legfontosabb, amit tehetek, hogy megtanítom nekik, hogyan kérjenek segítséget, ha baj van. Szülői feladatom, hogy ne csak biztonságot, hanem önbizalmat is adjak nekik, hogyha kell, meg tudják védeni magukat a világ beteg részével szemben.