Szeretteink, barátaink sírjához vitt a kegyelet (képgaléria)

A szekszárdi Újvárosi temetőbe sorra érkeztek gyalogosan a gyerekes családok, a házastársak péntek délelőtt, ám voltak, akik egyedül mentek szeretteik sírjához. 

Generációk nyugszanak egy helyen

Idős asszony barátai sírjánál rendezkedett, Mindenszentek napján őket látogatta meg, előző nap pedig a szekszárdi Alsóvárosi temetőben elhunyt férjét és a fiát. Egy házastársával érkezett gyászoló lapunknak elmondta, hogy ők tősgyökeres szekszárdiak, és a rokonságuk általánosan az Újvárosi temetőben tér végső nyugalomra már az 1800-as évektől kezdve.
– Itt nyugszanak a családtagjaim, szüleim, nagyszüleim, apósom, anyósom, nagynéném és gyerekei – mondta lapunknak.
Egy másik családapát is sikerült megszólaltatnunk, ő biciklivel érkezett a családi sírbolthoz.
– Itt nyugszik édesapám, édesanyám, az idősebb fiam és a feleségem, és már az én nevem is ott van. Kicsivel arrébb a testvérem és a nagymamám nyugszik – mondta és hozzátette, hogy ő már felkészítette másik fiát, hogy az apja temetéséről neki kell gondoskodnia. Medinaiak, de erősek a szekszárdi gyökereik is, a rokonságuk zöme az Újvárosi temetőben nyugszik.

A szekszárdi temetőkben is közös mécsesgyújtást tartottak november elsején délután négy órakor. Az Alsóvárosi temetőben a mécsesgyújtás előtti ünnepi beszédben, Szegedi Zoltán polgári szónoktól elhangzott, hogy ez a nap az emlékekről szól, és azokról az emberekről, akik valaha itt éltek közöttünk, itt dolgoztak, beszéltek, mertek álmodni, és akik akarták magát az életet.

A család legifjabb tagjait is elvitték

Pakson, az evangélikus temetőben a délelőtti órákban még csak néhány sírnál lehetett megemlékezőket látni, vélhetően többen inkább a délutáni istentiszteletre időzítették a gyertyagyújtást.

A sírok közt baktatva, bizony felmerülnek az élet nagy kérdései. Különösen a gyermekben. Miért nem él már? Van még olyan, akit ismerünk, és meghalt? A dédi nem haragudna, ha a sírján tolnám a kisautót? Akaratlanul is ilyen, és ezekhez hasonló kérdések ütötték meg az ember fülét, miközben saját hozzátartozói végső nyughelyét kutatva, kisgyerekes családok mellett haladt el. Akadtak is szép számmal, akik november elseje délelőttjén, kihasználva a még kellemes időjárást, a család legfiatalabb tagjaival együtt keresték fel a sírkerteket.

Pakson az evangélikus temetőben a délelőtti órákban még csak néhány sírnál lehetett megemlékezőket látni, vélhetően többen inkább a délutáni istentiszteletre időzítették a gyertyagyújtást. A katolikus és a református, valamint a Kálvária temető parkolója viszont tele volt, s egyre több sírt díszített koszorú és mécses.

Sok-sok sírnál színpompás krizantém bokrok és tarka árvácskák hirdették, hogy bár a temetőben elhunytak nyugszanak, ott mégis van helye az életnek. Ezt az érzést erősítette az is, hogy Mindenszentek ünnepén a temetőben találkozhat az ember ritkán látott családtagokkal, ismerősökkel, és válthat velük néhány szót. Vagy éppen mosolyoghatják meg együtt a gyermeki kérdéseket, miközben azon felmenők arcvonásait is felfedezik az utódokon, akikért az imént gyertyát gyújtottak.