2018.12.25. 14:30
Néha egy kedves üzenet is elég
Fotó: Shutterstock
A „Segíts Rajtam!” Hátrányos Helyzetűekért Alapítvány négy tehetséges előadója egy adventi zenés-verses összeállítással lépett színpadra kedden a Béla király téren a Mentálhigiénés Műhely Szabadtéri Rendezvényén.
– A fellépéseik során a fiatalok igyekeznek átadni egy olyan üzenetet, amely szerintük fontos. A múlt hónapban lett 18 éves az alapítvány. Szeretnénk ráirányítani a figyelmet a környezettudatos szemléletre. A hátrányos helyzetűeket, szegény családokat, beteg gyerekeket nem csak azok tudják támogatni, akik tehetősek. Néha elég egy kedves üzenetet átadni, hogy széppé tegyük a napjaikat – mondta lapunknak Keszthelyi Krisztina, az alapítvány vezetője. Az előadásra a fiatalok egyébként már rutinosan készültek, hiszen évről évre fellépnek a Mentálhigiénés Műhely rendezvényén. Nincs különösebb koncepciójuk, ami a szívükben van, legyen az akár egy dal vagy vers, előadják. Többen saját maguk készítik a műveiket, így jobban bele tudják élni magukat a mondanivalóba, tudtuk meg az alapítvány vezetőjétől.