Királyi dénárt is talált a régész

Egy középkoros régész számára ritka lehetőség, ha szülővárosa egyik legfontosabb középkori lelőhelyén kutathat. K. Németh András számára ez a szerencse megadatott, a  tamási katolikus templom felújításának folyamatában. A Wosinsky Mór Megyei Múzeum régész, főmuzeológus munkatársa előtt szó szerint megnyílt a föld. Beszámolóját lapunk rendelkezésére bocsátotta, az alábbiakban ebből az összegzésből idézünk. 

„A tavalyi év végén kezdődött az 1734 és 1742 között épült tamási barokk plébániatemplom felújítása. Mivel helyén a középkorban is templom állt, ezért a padló – a padok alatt padlótégla, a többi helyen pedig 1785-ben lerakott kőlapok – felszedése régészeti szakfelügyelet mellett zajlott a templomhajóban.

Már a padok kihordása után látható volt, hogy az északi oldalon a padlótéglák egy helyen megsüllyedtek, felszedésük után pedig kirajzolódott egy sír laza betöltésű foltja. Rétegtani helyzete alapján – kiásását az 1734-ben építeni kezdett barokk templom padlója alatt húzódó, de a középkori padló feletti elhelyezkedő rétegből indították – elsőre török korinak vagy 18. század elejinek gondoltuk. Korabeli feljegyzésekből egyetlen adatunk van a templomba történő temetkezésről: a török hódoltság utáni Tamási első plébánosát, Győri Mátyást a plébánia 1719-es újra alapítása után a középkori templom romjain részben fából épített templomban temették el 1725-ben. Ez az épület is a mai, barokk templom helyén állt, de csak 15 évig, mert 1734-ben megkezdődött a mai templom építése. Tehát ugyanazon a helyen ma lényegében a harmadik templom található.

Győri Mátyás életrajzát Brüsztle József 19. század végi egyházmegye-történetéből ismerjük. A későbbi tamási plébános mint győri papnövendék a Pázmáneum nevű bécsi papnevelő intézetben is tanult. 1706-ban a Hont megyei Kisgyarmat plébániáját vezette. 1712-ben Pécsen tűnt fel, azt nem tudjuk, hogy időközben mit csinált. 1719. áprilisban elnyerte az újonnan alapított tamási plébániát, nemsokára pedig alesperes lett. Az 1722-es egyházlátogatási jegyzőkönyv azt írja róla, hogy – következzen Papp István későbbi esperes fordítása – »úgy a hit tanításában, az egyházi funkciók végzésében, mint a papi életben és az egyházi fegyelem törvényeinek betartásában« példásan járt el. A tamási anyakönyv vezetésének megkezdése is az ő nevéhez fűződik. Neki köszönhető, hogy a török hódoltság után a középkori plébániatemplom maradványain új templomot építettek, amelynek védőszentje Szent Mária Magdolna volt. Győri Mátyás Tamásiban halt meg 1725. október 14-én, 56 éves korában. Végrendeletében ezüstkelyhét a templomra, nem kevés könyvét pedig a plébániára hagyta. Érdekesség, hogy amikor 1819-ben a tamási hívek megünnepelték a plébánia alapításának centenáriumát, akkor Győri Mátyás egyik kései rokona, Győri Imre vásárosdombói plébános tartotta az ünnepi misét.

A temetkezés feltárásának kezdetén kiderült, hogy a sír már valamikor régen megsüllyedt, mert négy, habarcsba rakott padlótéglával egyenlítették ki a gödör felső részének megrokkanását. A téglák alatti habarcsból 1812-es krajcár került elő, tehát az 1725-ben ásott sír már egy évszázaddal később látványosan megsüllyedhetett. A sírgödör egyik sarkán félkör alakú, valószínűleg tudatosan kialakított kiugrást találtunk, ami lejjebb egy kis padkába ment át: talán a sírásók készítették lépcső gyanánt.

A sírgödör földjéből egyebek mellett III. Károly magyar király (1711–1740) denár címletű, évszám nélküli pénzérméje került elő , igazolva, hogy a sírt a 18. század elején ásták. A gödör falában húsz centiméter mélyen két, jól elkülönülő, pár centiméter vastag habarcsos járószintet lehetett megfigyelni, amelyeket a sír kiásásakor átvágtak: ezek a középkori plébániatemplom padlói voltak. Száznyolcvan centiméteres mélységben kirajzolódott a koporsó fedelének fakorhadéka. A sírgödör bontásával lefelé haladva a középkori templom belsejébe eltemetett két sír maradványát, a gödör falából kilógó csontjait is meg tudtuk figyelni, amelyeket szintén az 1725-ös temetkezéssel bolygattak meg.

Mivel Győri Mátyás nyugvóhelye nem régészeti korú, azaz 1711-nél későbbi, és az egyházközség részéről is felmerült annak igénye, hogy a maradványokat ne bolygassuk, ezért a sírgödröt dokumentálás után visszatemettük. A kutatás a tamási katolikus közösséget is megmozgatta, mert elhatározták, hogy első újkori plébánosuk emlékének a felújított templom falán emléktáblával adóznak majd.”