2023.09.30. 16:00
Tíz évre betiltották, mégis kultfilm lett
Bacsó Péter A tanú című alkotásának zsenialitásához kétség sem férhet, joggal tartják számon a legjobbak között.
Az pedig, hogy kultuszfilmmé vált, annak is köszönhető, hogy tíz évre betiltották, és csak 1979-ben mutathatták be hivatalosan a Rákosi-rendszert karikírozó szatirikus vígjátékot. Megakadályozni nem tudták, hogy az utókor máig szeresse, nézze az alkotást, amelynek eredeti, cenzúrázatlan változatát szombaton 21 órától tűzi műsorára a Moziverzum.
A filmben szereplő karakterek nagy részét a Rákosi-korszak valódi kommunistái ihlették, és nagyszerű színészek – többek között Kállai Ferenc, Fábri Zoltán, Őze Lajos, Both Béla – keltették őket életre. Mondataik pedig szállóigékké váltak: „A nemzetközi helyzet fokozódik!”, „Az élet nem habos torta!”, „Bástya elvtársat már meg sem akarják gyilkolni? Én már szart érek?!?”, a „Szerénység! Ha én valamit szeretek magamban, az a szerénység.” „Hagyjuk a szexualitást a hanyatló Nyugat ópiumának!” És a sort még hosszan lehetne folytatni.
Emlékszem, mikor először láttam a filmet, azt gondoltam, hogy mi itthon, a fotelben ücsörögve, békésen elnevetgélünk az abszurd helyzetek sorozatán, miközben nagyszüleim életében ez volt a fájó valóság. Ezért a szembesítésért is érdemes újra és újra megnézni Pelikán elvtárs megpróbáltatásait.
A tanú, Moziverzum, 21 óra