Studer Ágnes Eb-n viselt meze jótékony célt szolgál

Nem kesereg az elveszített elődöntőn és bronzmeccsen a vasárnap véget ért női kosárlabda-Európa-bajnokságról Szekszárdra hazatérő Studer Ágnes. A KSC-ben nevelkedett irányító büszke a magyar válogatott teljesítményére, az olimpiai selejtezőt érő negyedik helyre. Annyira feldobta a jövő évi párizsi játékokon való részvétel lehetősége, hogy legszívesebben már most parkettre lépne a selejtezőtornán. 

– Mosolyogva érkeztél a szerkesztőségbe. Őszintén tudsz örülni az Eb-n elért a negyedik helyezésnek?
– Abszolút őszintén tudok örülni – válaszolta Studer Ágnes. – Az eredeti célunk a felkészülés során a nyolc közé jutás volt. Végig ez élt bennem, bennünk, így amikor megvertük a cseheket, napokig hihetetlennek tűnt, hogy Belgium, Franciaország és Spanyolország mellett mi vagyunk ott a legjobb négyben.
– Sokat jelentett számotokra, hogy a felkészülés során Sopronban edzőmeccsen legyőztétek a spanyolokat?
– Nagyon pozitív töltetű volt az egész felkészülés, amire rátett még egy lapáttal az euroligás játékosokkal teletűzdelt spanyolok elleni siker. Ezután valóban kellő önbizalommal utaztunk ki Szlovéniába, persze tudtuk, hogy nem szállhatunk el, hanem helyén kell kezelnünk a dolgokat, mert ez mindössze egy edzőmeccs volt.
– A szlovákok, Niki Dudásováék elleni első csoportmérkőzésen aratott sima győzelem tovább növelte az önbizalmatokat?
– Tipikus első meccs volt, amit jól kezdtünk, de aztán belelassultunk az ő ritmusukba. Igazából csak az utolsó negyedben játszottuk a saját játékunkat, ott viszont már szépen, élvezhetően. De tudtuk, és később a továbbjutásukkal még inkább bebizonyosodott, hogy jó csapat a szlovák is.
– Másnap délben jöttek a törökök, akiktől kiélezett találkozón végül egy ponttal kikaptunk. Időben jött ez a pofon?
– Igen, ez így van. Nagyon rossz érzés, amikor az utolsó percig vezetsz egy mérkőzésen, és a végén mégis az ellenfél nyer. Sajnos, hullámzó volt a teljesítményünk, s a végén nekik jött ki jobban a lépés. De szerencsére nem estünk letargiába, bíztunk benne, hogy lesz majd olyan meccs, ahol ez fordítva sül el. S így is lett!
– Valóban, a csehek ellen. De ne szaladjunk addig előre, hiszen ott volt még a harmadik csoportmérkőzés. Nem nyomta a tét a vállatokat a szerbek ellen?
– Szerettünk volna első helyen végezni a csoportban, egyenes ágon a legjobb nyolc közé kerülni, hogy legyen időnk egy kicsit regenerálódni, kikapcsolódni, ezért mindent beleadtunk a szerbek ellen. Bár az első félidőben a vártnál több pontot kaptunk, a másodikban tudtunk szigorítani a védekezésünkön, ami győzelmet ért.
– Mivel telt a három nap pihenő?
– Első nap elutaztunk a Bledi-tóhoz, ami nagyon jó kikapcsolódás volt. Szép idő volt, néhányan fürödtek is. Én sajnos nem, mert megfáztam, talán a légkonditól, így köhögtem is. Kúráltam magam, s persze edzettünk, videóztunk, készültünk a csehek ellen.
– Sikerrel, hiszen egy ponttal megnyertük ellenük a negyeddöntőt…
– Tudtam, hogy jobbak vagyunk a cseheknél, és vezettünk is ellenük sokkal, bosszantó volt, hogy a végén fordítottak. De itt visszakaptuk a sorstól azt, amit a törökök elleni meccsen elvett tőlünk. Az utolsó másodpercek történéseit nem fogom elfelejteni, az biztos. Hosszú percekig videóztak a játékvezetők, hogy rólam vagy a cseh lányról ment-e ki a labda. Visszanéztem azóta többször is, de ma sem tudnám megmondani bizonyosan, hogy melyikünk ért bele utoljára. Volt olyan kamera, ami ezt mutatta, volt, ami azt. Kérdezték tőlem az edzők és a játékostársaim is, hogy mi volt, de nem láttam, nem éreztem. A lényeg, hogy a játékvezetők nekünk adták a labdát. Begyakorolt játékhelyzet volt az alapvonali bedobás, amit én végeztem el. Eredetileg Határ Bettit kellett volna helyzetbe hoznom, de figyeltem a cseh játékosokat, akiken láttam, hogy összesúgtak, készültek erre, s aztán eszerint is mozogtak, így viszont Dubei Debi teljesen üresen maradt, ezért neki passzoltam be a labdát, ő pedig gondolkodás nélkül, ahogyan edzésen szokás, kapta és dobta. Az egyik legjobb pillanat volt ez számomra az Eb-n.
– A spanyolok elleni elődöntő miben volt más, mint a győztes felkészülési mérkőzésünk?
– Egyrészt Alba Torrens ellen nem volt ellenszerünk. Elkapta már az elején a ritmust, amivel hatalmas önbizalmat szerzett, s később már nem sikerült megállítani. A másik dolog pedig, hogy nagyon agresszívan letámadtak bennünket. Sokkal keményebben, mint a korábbi meccseiken. Nagyon jól összeállt a védekezésük, egységesen agresszív volt, a játékvezetők ezért magasabban húzták meg a faultok határát, s ebből sok eladott labdánk volt.
– A franciáktól tizennégy ponttal kaptunk ki a bronzmeccsen. Már az első negyedben eldőlt?
– Igen, úgy kezdtek ellenünk, ahogyan a nagy könyvben meg van írva. Lássuk be, ők rutinosabbak és fizikálisan is erősebbek nálunk, így hiába kaptuk össze magunkat, fordítani már nem tudtunk. De büszke vagyok magunkra, mert nem adtuk fel, kapartunk, küzdöttünk, s nem hagytuk, hogy a földbe tiporjanak bennünket. Ebből is le lehet vonni a megfelelő tanulságot, hogy egy ilyen kezdés esetén kell valami extra fault, egy technikai, amivel ki kell őket zökkenteni. Örülök, hogy az a rengeteg magyar szurkoló, aki ott volt, pozitívan ítélte meg a küzdésünket, nagyon megünnepelték velünk a negyedik helyet.
– Ami olimpiai selejtezőt ér. Mit szólsz ehhez?
– Nagyon boldog vagyok! Apukámmal sokszor beszéltünk róla, milyen jó lenne egyszer egy olimpián részt venni, de eddig ez elérhetetlennek tűnt, most viszont belátható közelségbe került, amit alig hiszek el. Minden gondolatom akörül forog, hogy ezt a lehetőséget nem szalaszthatjuk el, meg kell ragadni. Legszívesebben már most lejátszanám a selejtezőt!
– A meccsenkénti átlagosan dobott 7,1 pont, a 2,7 lepattanó és a 4,3 gólpassz mit mond számodra? Mennyire vagy elégedett az Eb-n nyújtott játékoddal?
– Összességében nem lehetek elégedett, nem ment igazán jól a dobás, szerettem volna pontban is többet hozzátenni a csapat teljesítményéhez. Foglalkozott velünk pszichológus, aki megnyugtatott, hogy ne gondoljam túl a dolgot. A megfázás és a köhögés sajnos éppen annyit vett ki belőlem, hogy a végén ennyi hiányzott. Ugyanakkor a gólpasszokkal, a védekezéssel segítettem a válogatottunkat. A spanyolok elleni elődöntőre már jobban lettem, kevesebbet köhögtem, jobban tudtam aludni, ezért az utolsó két találkozón már jól játszottam. A legfontosabb azonban az, hogy a csapat elérte a célját, 1997 után ismét éremért játszhattunk Európa-bajnokságon, és ott lehetünk a jövő évi párizsi olimpiára kvalifikáló selejtezőtornán.
– Az Eb előtt bejelentette a leendő klubod, a török Mersin az érkezésed Kiss Virággal együtt. Ez milyen érzés volt számodra?
– Sok üzenetet kaptam, ami jól esett, de gyorsan sikerült félretennem ezt a dolgot, hogy az Eb-re fókuszáljak. Most kezdek ismét ezen gondolkodni, s persze már nagyon várom.
– Mik a céljaid az Euroliga legutóbbi szezonjának az ezüstérmesénél?
– Tudom magamról, hogy akarok és képes is vagyok még tovább fejlődni. Ezért hoztam meg a döntést a váltásról. Úgy érzem, szükségem van egy új közegre, s Törökországban, távol az otthonomtól még jobban, teljességgel a kosárlabdára tudok majd koncentrálni. Beszéltem többekkel, s mindenki megerősítette, hogy nagyon profik a körülmények. Minden bizonnyal meg kell majd küzdenem a játékpercekért, bizonyítanom kell magamnak, a csapatnak, a stábnak. Az pedig, hogy Virággal együtt mehetünk, a hab a tortán. Egymás támaszai, segítői leszünk.
– A Sopron korábbi edzője, Roberto Iníguez lesz a mestered. Beszéltél már vele?
– Igen, telefonon beszéltünk, s azt mondta, fontos tervei vannak velem. Szeretné, ha még komplexebb játékos lennék, s ez egybevág az én terveimmel. Úgy voltam vele, hogy ha egyszer elmegyek a nevelőegyesületemtől, akkor mindenképpen csak olyan hely jöhet szóba, ahol adott a további fejlődés lehetősége. Roberto kemény edző, de az eredményei magukért beszélnek. Engem pedig nem olyan fából faragtak, aki megijedne a munkától, készen állok erre a kihívásra.
– Mikor utaztok Mersinbe, s mit tudsz az ottani körülményekről?
– Augusztus 15-én utazunk ki. Azt mondták, hogy szinte mindig jó idő van ott, szép a tenger, s nagyon jó a hangulat. Egy épületben vannak a játékosok lakásai, ott lesz a szomszédban Virág is. Napi három közös étkezés van, nagyon odafigyel a dietetikus is a táplálkozásunkra. Remélem, ehetek majd a kedvenc süteményemből, a pisztáciás baklavából. Eddig egy kisvárosban éltem, biztosan nagyon más lesz, s majd kiderül, melyik fekszik nekem jobban. Mindenesetre nagyon várom!
– Mi a programod addig?
– Most elutazok Újvidékre Iszidora Vasziljevicshez, a KSC korábbi erőnléti edzőjéhez átbeszélni az egyéni edzésprogramomat, hogy felkészülten mehessek majd Mersinbe. Aztán július elején megyünk a párommal Olaszországba, de megállunk útközben Szlovéniában is, ahol megnézünk olyan helyeket, tavakat, hegyeket, vízeséseket, amikre az Eb alatt nem volt lehetőség. Lesz egy csajos nyaralás is a nővéremmel, Zsuzsival, Theodoreán Alexandrával, Bálint Rékával és Kiss Virággal. És hát a családdal, apával, anyával is szeretnék együtt lenni, be van táblázva alaposan az időm.

A bővebb beszélgetést Studer Ágnessel a Teol.hu podcastjében hallgathatja meg.