Labdarúgás

2024.06.22. 13:46

Győzelemmel indította a felkészülési meccseit a Paks

Első előkészületi mérkőzésén, hazai pályán 4–1-re legyőzte a harmadosztályú Budaörsöt a Paksi FC.

Teol.hu

Az Európa-bajnokságon szereplő Szappanos Péter és a májusban kés alá feküdt Szélpál Norbert nélkül lejátszotta első felkészülési mérkőzését a Paks. Bő negyedóra játék után Skribek Alen találatával szereztek vezetést az atomvárosiak, a félidőre azonban 1–1-es döntetlennel mentek a felek.

Hahn János jegyezte a Paks és a találkozó utolsó gólját
Hahn János jegyezte a Paks és a találkozó utolsó gólját
Fotó: Molnár Gyula

Fordulás után sokáig nem esett újabb gól, a hajrában aztán egy beadásból előbb Pesti Zoltán, majd Debreceni Ákos juttatta a labdát a vendégek kapujába. A végső szót Hahn János mondta ki, aki tizenöt méterről, a kapust átemelve állította be a 4–1-es végeredményt.

A paksiaknál bemutatkozott a Kisvárdáról érkezett Ötvös Bence, de az előző idényben kölcsönben szereplő Szekszárdi Milán, Gyurkits Gergő és Földi Dominik is kapott egy-egy félidőt bizonyítani.

Felkészülési mérkőzés
Paksi FC–Budaörs (NB III) 4–1 (1–1)
Paks, edzőpálya.
Paks, 1. félidő: Borsos – Kovács K., Kinyik, Lenzsér, Silye, Ötvös, Mezei, Skirbek, Horváth K., Mohos B., Tóth B.
Paks, 2. félidő: Simon B. – Szekszárdi, Vas, Debreceni, Gyurkits, Kocsis B., Vécsei, Nagy M., Hahn, Földi D., Pesti Z.
Gólszerző: Skribek (19.), Pesti Z. (74.), Debreceni (88.), Hahn (90.), illetve Tóth (24.)

„Az edzőmérkőzésnek az volt a célja, hogy a fiatalokat, illetve a kölcsönjátékosokat megnézzük, hogy a következő szezonban melyik pozícióban tudnak továbblépni. Ilyen szempontból a találkozó elérte a célját, következhet a keretszűkítés” –foglalta össze a kilencven percet Bognár György.

Az atomvárosiak június 27-én a montenegrói FK Jedinstvo gárdájával meccselnek Telkiben, majd egy hétre a szlovéniai Catezbe utaznak edzőtáborozni. Ott a bolgár Hebar, a cseh Bohemians Prahával és az osztrák Austria Wiennel játszanak felkészülési mérkőzést a július 11-i Európa-liga selejtezők előtt.

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!