Mérkőzés után

2024.08.23. 08:15

Haraszti Zsolt a remeklő Bödéről: – Jó az öreg a háznál

Teol.hu

– Az első játékrészben több olyan kontránk is volt, amelyből lehetett volna gólt szerezni, aztán mi kaptunk egyet, kicsit a semmiből, már a második félidőben. Szerintem ezután jól vettük fel a ritmust, fizikailag felvettük a versenyt, a cserék pedig remekül szálltak be. Böde Dani beállt, és gólt lőtt, ahogy szokták mondani, jó az öreg a háznál– kezdte az értékelést Haraszti Zsolt az M4 Sportnak, majd úgy folytatta, a visszavágón figyelni kell majd azokra a hibákra, amiket elkövettek, kicsit több focit kell felvállalniuk. – Sok meccs van a lábunkban már ebben az idényben, és lesznek hiányzóink, de el tudtuk halasztani a következő bajnokinkat, a fáradtságra nem foghatunk semmit, ráadásul minden posztra több jó játékosunk van” – tette hozzá a paksi csatár, aki szerint a minimális elvárásukat teljesítették.

Haraszti Zsolt szerint több játékot kell vállalniuk majd a hazai visszavágón
Haraszti Zsolt szerint több játékot kell vállalniuk majd a hazai visszavágón
Fotó: Molnár Gyula

„Hiába vezettünk a hosszabbításban, ellenfelünk jobban játszott ezen a mérkőzésen, és abszolút rászolgált a döntetlenre. Elégedett vagyok az eredménnyel, hisz’ a játékunkat is úgy építettük fel, hogy egy szoros eredményt érjünk el az első mérkőzésen, mivel a továbbjutás úgyis a második találkozó után dől majd el. Marek Matejovsky és Böde Dániel kalapemelést érdemel, hogy ilyen teljesítményre képesek ennyi idősen (a cseh középpályás decemberben tölti be a 43. életévét – A szerk.), mindkét csapatnak erősségei voltak” – fogalmazott a 2–2-re végződő mérkőzés után a paksiak vezetőedzője.

Fájhat a hiányzók miatt Bognár György feje, hiszen a várhatóan távozó Szappanos Péter mellett sérülés miatt Hahn Jánosra, Skribek Alenre és Szélpál Norbertre nem számíthat, míg Windecker József és Lenzsér Bence eltiltás miatt biztosan kihagyja a jövő csütörtökön 19 órakor kezdődő visszavágót.

Konferencialiga, rájátszás, 1. mérkőzés
FK Mladá Boleslav–Paksi FC 2–2 (0–0)
Mladá Boleslav, Lokotrans Aréna, 4000 néző. V.: Kikacseisvili (georgiai)
Gólszerző: Kinyik (65., öngól), Ladra (90+7.), illetve Böde (80.), Papp K. (85.)
Kiállítva: Lenzsér (90+6.)

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!