Labdarúgás

2024.08.30. 08:32

Haraszti Zsolt: „Nem tudom, mikor lesz még egyszer ekkora sanszunk!”

Nagy lehetőséget szalasztott el a Paksi FC, amely az utolsó küszöbben botlott el a Konferencialigában. Haraszti Zsolt azt mondta, most még nem tud örülni annak, hogy ilyen messzire jutottak a sorozatban.

Teol.hu

Haraszti Zsolt (a kép bal szélén) most még nagyon csalódott a kiesés miatt

Fotó: Molnár Gyula

Egyetlen lépést kellett volna megtennie a Paksi FC-nek ahhoz, hogy bejusson a Konferencialiga csoportkörébe. A Mladá Boleslav elleni csütörtök esti összecsapás azonban nem úgy sikerült, ahogy azt az atomvárosiak remélték... Haraszti Zsolt úgy véli, nagy esélyt szalasztott el a Paksi FC. 

Haraszti Zsolt célozza meg a csehek kapuját: nem jött a paksi gól, így pedig nem is volt esély
Haraszti Zsolt célozza meg a csehek kapuját: nem jött a paksi gól, így pedig nem is volt esély 
Fotó: Molnár Gyula

„Roppant nehéz ilyenkor bármit is mondani – kezdte összegzését Haraszti Zsolt. – Az első félidőben úgy játszottunk, ahogy kell. Maximálisan kontrolláltuk a hazai pályát, rengeteg helyzetünk, átlövésünk volt. Ezek után nem gondoltam, hogy majd úgy kezdjük a második félidőt, ahogy... Le vagyok forrázva, tíz perc alatt megvertük magunkat, aminek semmi előjele nem volt. Egy ilyen első játékrész után nem szabad így folytatni.”

Haraszti Zsolt most még nem tud jó érzéssel visszatekinteni

„Nyilván jó lesz egy idő múlva visszatekinteni erre a másfél hónapra nagyon más lesz, mint most. Nem tudom, mikor lesz még egyszer ekkora sanszunk, paksiként sokan azért jöttünk haza, hogy ilyen meccseket játsszunk. Ilyen szinten, azonban ilyen gólokat nem szabad ajándékozni. Nagyon köszönjük a közönségünknek, hogy teljesen megtöltötték a stadiont, felemelő volt telt ház előtt futballozni”mondta a paksiak középpályása. 

Az idegenbeli 2–2-es döntetlen után sokáig jól tartották magukat a zöld-fehérek, de aztán jött egy tízperces rövidzárlat, amit két góllal büntettek a csehek, s hiába állt be a folytatásban Böde Dániel, az odavágóval ellentétben most nem tudott csodát tenni. 

A paksiak számára véget ért az idei kupanyár. A csapat az Európa-ligában kezdett, de a román Corvinul Hunodeara csapatával szemben alulmaradt (itthon 4–0-ás vereség, idegenben 2–0-ás győzelem). Aztán jött a Konferencialiga-kaland, ahol előbb a ciprusi AEK Larnaca együttesét (itthon 3–0-ás, idegenben 2–0-ás siker) és a montenegrói FK Mornart (itthon 3–0-ás győzelem, idegenben 2–2-es döntetlen) búcsúztatta. A Mladá Boleslav azonban már túl nagy falat volt. 

A paksiak számára maradt a hazai porond, az NB I-es bajnokság, ahol vasárnap rögtön egy nagy rangadóval folytatják: a Konferencialiga-selejtezőjében az olasz Fiorentinával szemben tizenegyesekkel kieső Puskás Akadémiát látják vendégül (17.30). 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!